22. Szeretlek

Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem. De örömmel jelentem, hogy visszakaptam az én drága kis vöröskémet - a laptopomat - újra mükődő állapotában van és most már nem állhat semmi az írás és közém, csak a fáradtság. Jó olvasást. : )

r.

- Szeretlek, kicsim. – suttogta anyám, ahogy még óvodás koromban elsőnek szerepeltem anyák napján, és átadtam neki életem első virágcsokrát.
- Szeretlek, kicsim. – suttogta anya, ahogy elballagtam az óvodából.
- Szeretlek. – suttogta századszorra, amikor körülbelül hét évesen még mindig nem tudtam eljátszani tökéletesen egy Mozart darabot zongorán.
- Szeretlek. – suttogta, ahogy végre sikerült és előadtam a nagyérdemű közönség előtt, a zeneiskolában.
- Szeretlek. – suttogta, ahogy először vettem gitárt a kezembe, lecseréltem a zongorát, és éjt nappallá téve siralmasan gyakoroltam, nem hagyva, pihenést a szüleimnek.
- Szeretlek. – suttogta, mikor először húztam futócipőt a lábamra és futásnak eredtem.
- Szeretlek. – suttogta, ahogy elballagtam az általános iskolából.
- Szeretlek. – suttogta századszorra, amikor leérettségiztem.
- Szeretlek. – suttogta, ahogy elballagtam középiskolából.
- Szeretlek, kicsim. – suttogta könnyes szemekkel. – Tudtam, hogy meg tudod csinálni. Büszke vagyok rád. Nagyon. – intézte hozzám ezeket a szavakat, az utolsó napjaiban. – Nagyon erős kislány vagy. És tudnod kell, hogy akárhová is mész az életben, te akkor is az én pici lányom maradsz. Örökké. Nagyon szeretlek. – simított végig tökéletes ujjaival az arcomon. – Te leszel a legerősebb és legfüggetlenebb nő, akit valaha ismertem és ismerni fogok. Sikereidet kísérjék a csillagok és vigyázzon rád utadon a Nap és a Hold.

Az ember valahogy érzi ezt. Mintha az utolsó napokat, órákat, pillanatokat, már beárnyékolná a halál, de mégis szabadabb ilyenkor az ember. Boldogabb, szeretetteljesebb és szeretetéhesebb.

Ahogy az összetört kocsi padlóján feküdtem, összetört csontokkal, és próbáltam életet lehelni mozdulatlan testembe, ezek a szavak, mondatok ugráltak csukott szemhéjam előtt. Édesanyám utolsó hozzám intézett mondatai a halála előtt.
- Szeretlek, kicsim. – jobb kar. Semmi.
- Szeretlek. – bal kéz. Semmi.
- Szeretlek. – jobb láb. Egy tízes skálán nyolcas erősségű fájdalom futott végig a testemen, de éreztem, ahogy kissé megmozdul a lábam. Fáradt és nehéz levegő áramlott végig a testemen, ahogy lihegve próbáltam életre kelni.
- Szeretlek. – ujjaimat, mintha több millió apró tű szúrta volna egyszerre, ahogy megpróbáltam behajlítani őket. Szemeim lassan nyíltak ki, de először nem láttam tisztán, csak a feketeséget érzékeltem. A fekete jó. Szép szín. Szeretem. Összeköt anyával, az elmúlással és bármennyire fájdalmas is, de Keith-el is. A szemem szépen lassan hozzá szokott a sötéthez és lassan kezdtem ki venni a saját, összehajtogatott testemet. A kocsi összetört elejét. Egy ajtó nyílt mellettem és a fülem tompa zúgásától alig hallottam a kétségbeesett kiáltásokat.
- Leana. – kiáltotta egy ismerős hang. Ami a feketére emlékeztet. Keith. A fekete szempár beleégette magát az emlékezetembe, de hiába fordítottam felé a fejemet, – ami kilences erősségű fájdalommal járt – és néztem bele a szemeibe, nem tudtam elmondani neki, hogy jól vagyok. Nem jött ki hang a torkomon. – Jól vagy? – letérdelt mellém, végig mért, azzal az aggódó pillantásával, amiből eddig nem sok jutott ki nekem, és kezeit arcomra simította. Válasz helyett csak bólintottam. – Oké. – suttogta, kissé megnyugodva. – Elénk szaladt egy kutya, én meg rosszul reagáltam rá, és elrántottam a kormányt. – kezdte magyarázni, hogy mi történt velünk. – Egy oszlopnak csapódva álltunk meg. Nekem nincs semmi bajom, mert be voltam kötve. De direkt elmondtam, hogy kösd be, azt a rohadt biztonsági övet. – a düh és harag apró szikráit véltem felfedezni fekete szemeiben.
- Sajnálom. – suttogtam olyan rekedten, hogy még én magam sem ismertem fel eltorzult hangomat.
- Hagyjuk most ezt. – intett le, majd újból végig futatta rajtam pillantását és láttam, ahogy eltorzult az arca. – Szedjünk ki innen. – tanácsoltam, majd kérdőn rám nézett, én pedig egy bólintással bele egyeztem.
- Hogy akarod csinálni? – kérdeztem még mindig rekedten és az sem segített a hangomon, hogy megköszörültem a torkomat.
- A lábad beszorult az ülés alá. – mondta tényként. – Először a felsőtestedet kell kiszabadítanunk.
- Oké. – suttogtam. Mást úgy sem tehettem, mint, hogy hagyom, csinálja, ahogy akarja. Most nem tudtam segíteni.

Egyik kezével óvatosan benyúlt a derekam alá, és egy aprót emelt rajtam, aminek következtében egy fájdalom hullám indult el bennem, és úgy éreztem, hogy soha nem fog véget érni. Kiáltani akartam, ordítani, csapkodni és rúgkapálni. Jelezni akartam, hogy nekem ez nagyon fáj, és csak kínokkal jár. Meg akartam mondani Keith-nek, hogy inkább hagyjon itt, mert ezt a fájdalmat én nem bírom ki. De nem tettem semmit. Csak lehunytam a szemeimet, összeszorítottam őket az ajkaim kíséretében és erősen koncentráltam, hogy egy hang se hagyja el a számat. Percekig, órákig, nem tudom pontosan mennyi időbe tellett, mire kiszedett az összetört kocsiból, - most már talán nem is lényeges, - de az idő alatt, százszor éreztem úgy, hogy most meghalok.

- Köszönöm. – suttogtam, ahogy már kint voltam és Keith vállaiba kapaszkodva álltam, hogy ne essek el. Rettenetesen fájt mindenem. Nem válaszolt csak bólintott.
- Már hívtam az autó mentőket, de szerintem a rendőrség is hamarosan itt lesz. – mondta homlok ráncolva.
- Már csak ez hiányzott. – morogtam az orrom alatt.
- Igen. – sóhajtott. – Vár még ránk pár óra.

És igaza volt. Az elkövetkezendő két órában nem csináltunk mást, csak ostoba kérdésekre válaszoltunk, amiknek nem volt semmi értelme. És hiába mondtam el ezredszerre is a rendőröknek, hogy semmi bajom, nem kell mentőt hívni, ők ragaszkodtak hozzá. Ahogy meghallottam a mentőautó hangját, a fejem még jobban elkezdett fájni és bele sem mertem gondolni, hogy mi lesz, ha ezt apám megtudja. Hogy minél hamarabb túlessek a mentősök újabb ostoba kérdésein, hagytam, hogy megvizsgáljanak, de abba már nem mentem bele, hogy bevigyenek a kórházba egy teljes körű kivizsgálásra. Több mint két óra telt el, amikor végre megint ketten maradtunk Keith-el. A rendőrök elmentek és a mentősök is, az autómentő pedig elszállította Keith kocsiját. Már amennyi megmaradt belőle.
- Hát ezen is túl vagyunk. – sóhajtottam újból Keith oldalát támasztva.
- Gyere. Haza kísérlek. – átfogta a derekamat és a kivilágított járdán kezdtünk sétálni.
- Ne. Várj. – kaptam észbe és hirtelen megálltam.
- Mi az? – kérdezte fáradtan és kissé dühösen is. A homlokomat dörzsölve kerültem pillantását.
- Nem lehetne, hogy esetleg… nálad… szóval…
- Szóval? – hangjából kihallatszódott az ingerültség.
- Nálad tölthetném az éjszakát? – böktem ki nagy nehezen és végre felnéztem gyönyörű, fekete szemeibe. Farkas szemet néztünk.

21. Ne légy szerelmes!

r.

 

- Tudod, a szerelem szívás. – magyaráztam totálisan az alkohol mámoros hatása alatt állva egy ismeretlen lánynak, akiről nem tudtam semmit, de ő mégis ismert engem. – Soha ne legyél szerelmes! – tanácsoltam neki.
- Majd igyekszem. – röhögött fel, de már ő sem volt józan. A kezében egy sörös üveget szorongatott, és úgy tett mintha rajtam és a sörös üvegen kívül nem létezne senki. Hirtelen felállt mellőlem, és egyedül hagyott ő is, mint már előtte nagyon sokan mások. De már meg sem lepődtem. Már nem fájt. Csak egy valami fájt. Keith. De miatta a kínok kínját élem át. Ahogy eszembe jutott ez a görög Fél Isten, újra harag gyúlt testemben és kedvem támadt volna pofon vágni őt. 

A kinti kanapén ültem, teljesen magányba burkolózva, és nem tudtam megbocsájtani magamnak naivságomat, hiszékenységemet. Engem nem szoktak kihasználni a férfiak. És fájt, hogy az egyetlen ember, akiben megbíztam annyira, hogy beengedjem a szobámba és az ágyamba, az első adandó alkalommal, mikor lehetősége volt rá, át vert. De mire másra számíthattam volna, ha nem erre?!
- Mit csinálsz itt kint, egyedül? – jött a sötétből a mély, szexi, összetéveszthetetlen hang, ami kirángatott a gondolataim közül. Egész testemben megremegtem, szemeim pár másodperc erejéig lecsukódtak. El tudtam volna veszni ebben a hangban.
- Ülök. – adtam frappáns választ a kérdésére. Lassan előlépett az éjszaka sötétjéből és vészesen közel ült le mellém. Nem szólt és én sem, de nem bírtam a feszültséget. Most nem. Részegen nem. Vele nem. Előrehajoltam, elvettem az asztalról egy szál cigarettát és rágyújtottam a méregre. Lassan szállt fel a füst az éjszakában.
- Túl sokat ittál. – nevetett fel, hangjából kihallottam a keserűséget. – Mint mindig. – morogta a mondat végét.
- Nem tartozik rád. – vetettem oda mélyeket lélegezve. A fejem zsongott a sok alkoholtól és szédelegtem. Úgy éreztem magam, mint akin kétszer átment az úthenger. – Miért jöttél ki? – kérdeztem kifújva a füstöt.
- Hogy megnézzem , hogy vagy. De látom kár volt. – jegyezte meg szárazon.
- Nem kellett volna. – tetettem meghatódottságot. – Nem kell rám vigyáznod.
- Megírtad végül a levelet? – kérdezte témát váltva. Ahogy eszembe jutott az a délután, szemeim akaratlanul lecsukódtak és emlékképek ugrottak be arról, ahogyan szorosan magához von, átölel, ajkaink egybe olvadnak, testünk egymásnak préselődik. Erőt véve magamon, elűztem a képeket és vissza tértem a valóságba. Fájt. Iszonyatosan.
- Nem. – suttogtam kínoktól szenvedve, rekedt hangon. – Menj be nyugodtan. – sóhajtottam egy hosszú és kínos csend után.
- Miért mennék? – nézett rám furán.
- Hát mert, biztosan keresnek már. – feleltem vállat vonogatva. Ennél jobban már nem is utalhattam volna Marisol-ra.
- És mégis ki? – nevetett fel édesen. Arcomat elöntötte a forróság és csupa piros lettem.
- A húgod. – nyögtem ki nehezen, levegőtlenséggel küzdve. A fejem még mindig zsongott és éreztem, ahogy forog velem a világ. Rá gyújtottam egy újabb szálra.
- Legutóbb Holly-val láttam. Biztosan nincsen semmi baja. – most ő volt az, aki megvonta a vállát. Kifújtam a füstöt és amióta itt ül, most először vettem a bátorságot, hogy rá nézzek. Fekete szemei tündököltek, akár az éjszaka és pajkos fény csillogott bennük, ahogyan arcomat pásztázta. Újra zavarba jöttem és elvörösödtem. Alsó ajkamat rágcsálva nem tudtam mit mondhatnék. De nem is bírtam gondolkozni.
- Mennem kell. – sóhajtottam fáradtan és eldobtam a cigarettának több mint a felét.
- Hová sietsz? – szólt utánam, mikor felálltam.
- Megkeresem Holly-t. – böktem az állammal a ház felé.
- Megyek veled. – állt fel ő is a kanapéról és csatlakozott hozzám. Hangosan kifújtam bent tartott levegőmet és csak bólintottam. Egymás mellett léptünk be a házba, ami zsúfolásig tele volt emberekkel. A konyhában találtunk rá Catharinára és Holly-ra. Félre vontam Holly-t.
- Megyünk? – kérdeztem túl harsogva a zenét.
- Ne már Lea. – húzta el a száját. – Maradjunk még egy kicsit. – kérlelt esdekelve. Felsóhajtottam és megforgattam a szemeimet, ami nem volt túl jó ötlet, mert csak még jobban megszédültem.
- Te maradj. – vágtam rá. – Én viszont hívok egy taxit és haza megyek.
- Biztos? – nézett rám aggódva.
- Biztos. – megeresztettem egy fél oldalas mosolyt, majd nyomtam az arcára egy puszit és mellette átfurakodva Rafa előtt álltam meg.
- Mi újság, kislány? – nézett rám mosolyogva, ahogy meglátott.
- Megyek. – feljebb hajoltam a füléhez és úgy próbáltam meg beszélni, hogy hallja is, amit mondok. – Csak elköszönni jöttem.
- Ne menj még, Lea. Fiatal még az idő. – átkarolta a vállamat és közelebb húzott magához. – Gyere, igyunk valamit.
- Rafa, nem lehet. – mosolyogtam rá kényszeredetten. Hálás voltam, amiért tart. Gyenge lábaim már nem sokáig bírták a szolgálatot.
- Mivel mész haza? – kérdezte lehajolva a fülemhez.
- Megoldom, ne aggódj. Hívok egy taxit.
- Ne vigyelek haza? – ajánlotta fel kedvesen.
- Nem kell. – nevettem fel. – Végtére is. Te vagy a házi gazda.
- Vigyázz magadra kislány. – nyomott egy arcra csókot az arcomra, amit viszonoztam, majd elköszöntem még egyszer Holly-tól és kimentem a verandára, hogy nyugodtan tudjak telefonálni. Fáradtan, dőltem neki az oszlopnak, amibe végül meg is kapaszkodtam szabad kezemmel, hogy ne essek el.
- Mész? – kérdezte a sötétből egy hang. Ijedtemben, majdnem kiejtettem a telefont a kezemből.
- Miért hozod rám mindig a frászt? – kérdeztem vissza kissé dühösen. Keith lépett elő a sötétből.
- Miért adsz rá alkalmat? – vigyorgott szenvtelenül. Szeme vidáman mosolygott rám.
- Igen, megyek. – válaszoltam az első kérdésére.
- Haza vigyelek? – közelebb lépett, éreztem teste melegét, arcomon leheletét.
- Kösz, de, nem. – ráztam meg a fejemet és már emeltem is a fülemhez a mobilt. Már felvették, amikor Keith még közelebb lépett hozzám, elvonva a figyelmemet, a hangról, ami hozzám beszélt. Kivette a kezemből a telefont és helyettem szólt bele.
- Bocs, téves. – ezzel kinyomta és elrakta az én mobilomat a zsebébe. – Haza viszlek. – jelentette ki határozottan. Esélyem sem volt tiltakozni ellene. Megfogta a kezemet és lehúzott a lépcsőn, egészen a kocsijáig, ami meglepő volt számomra, de egy BMW volt. Annyi mindent tudtam volna neki mondani. Hogy ne engem vigyen haza, hanem a barátnőjét, Marisolt. Hogy ne engem kérdezzen meg hogyan vagyok, hanem Marisolt. Hogy ne kérdezze meg megírtam-e a levelet a nem létező kapcsolatunkról, mikor ő is nagyon jól tudja, hogy nem. Nem akartam, hogy kérdezzen. Csak annyit akartam, hogy fogja be, ölelje át a derekamat, húzzon magához és úgy csókoljon meg, hogy még a nevemet is elfelejtsem, hogy felejtsek el levegőt venni közbe. Csókoljon meg úgy, hogy rajta kívül soha többet eszembe se jusson mást csókolni. Azt akartam, hogy még a nem létező életemet is ki csókolja belőlem. De ő nem tett mást, mint hogy kinyitotta előttem a kocsiajtót, majd, ahogy beültem becsukta mögöttem. Lerúgtam a papucsomat, felhúztam a térdeimet és összekuporodtam a kényelmes bőr ülésen. Úgy éreztem, hogy a világ összes fáradtsága rám nehezedett.
- Fáradt vagy? – kérdezte, ahogy beült a volán mögé és indított.
- Igen. – elnyomtam egy ásítást és néztem, miközben kitolat a ház elől.
- Kösd be magad. – szólt rám. Nem vettem a fáradtságot és nem kötöttem be magam. Ha beülök az autóba, az az első számomra, hogy mindig bekötöm a biztonsági övet. De most nem. Annyi alkohol volt már a szervezetembe és olyan fáradtnak éreztem magamat, hogy egyszerűen már képtelen voltam megtenni. Elindultunk a sötét utcában, ami még zengett Rafael házából kiszűrődött zenétől. Tekintetem lassan vándorolt végig Keith izmos testén. Kiszáradt a szám, testemet elöntötte a forróság, ahogy bele gondoltam, hogy nem is olyan régen még rám nehezedett ez a tökéletes Fél Isten. Felsóhajtottam és, ahogy kifújtam a levegőt, ajkaim megremegtek, miközben egy jól eső bizsergés futott végig rajtam. – Mi az? – kérdezte egy felszeg mosoly kíséretében. Tagadólag megráztam a fejemet, de leplezetlenül bámultam tovább. – Mit bámulsz?
- Téged. – adtam meg az egyszerű választ.
- Miért? – zavartan felnevetett. Nem válaszoltam, ezért pillantását elszakította az útról és rám nézett. Rá mosolyogtam, amit viszonzott is, de közben nem figyelt az útra. Ép akkor nézett vissza, amikor meglátta, hogy elénk szalad egy kutya. Már csak azt vettem észre, hogy Keith hangosan szitkozódik, majd elrántja a kormányt, a fékek csikorognak, az autó megpördül, mi pedig egy oszlopnak csapódva állunk meg. A csapódás következtében előre csúsztam, leestem az ülésről, be a kesztyűtartó alá. Az üveg törését, és a szilánkok koppanását a bőrömön és a földön már csak halványan érzékeltem. A  fejemet bevertem azon a kicsi helyen, ahová leestem, lábam azonnal elzsibbadt, nem tudtam megmozdítani. A levegő kiszökött a tüdőmből és éreztem, ahogy az asztmám kezd elhatalmasodni rajtam, gégém összeszorul és a levegő nem tud beáramlani sem az orromon, sem a számon. Ezután már nem láttam és nem hallottam semmit. El nyelt a sötétség.

20. Félig egész, félig törött

Sziasztok. Ne haragudjatok, de még mindig szinte tehetetlen vagyok, igyekszem, ahogy tudok. Még mindig türelmeteket kérem. Jó olvasást.! : )

r.

Nem akartam újra beletemetkezni a magányba és az önsajnálatba. És nem akartam meghagyni Keith-nek azt az örömöt, hogy akár egyetlen egy pillanatra is padlóra kerüljek miatta. Már voltam a mocsokban, fetrengtem a sárban és nem vagyok hajlandó még egyszer olyan mélyre süllyedni. Bárkiről is legyen szó. Én egy erős, független nő vagyok és nincsen szükségem senkire. Igen, ezzel biztattam magam, de a szombat este Rafaellnél, sokkal gyorsabban eljött, mint vártam volna. 

Idegesen készülődtem Holly-val, az ütött-kopott kis lakásában. De nem bíztunk a véletlenre semmit. Már nála kibontottuk az üveg vodkát és a pezsgőt, amit még odafele vettem az egyik szupermarketben. Ép a tükör előtt álltunk és Holly sminkjét készítettem, amikor a hangszóróból egy iszonyatosan régi, de mégis pörgős szám szólalt meg. Az egyik kedvencünk. Felsikítva rohantunk át a nappaliba és a dohos díványra felugorva énekeltük a zenét. A kifulladásig énekeltünk torkunk szakadtából, miközben a pezsgő és a vodka vészesen fogyott. Nem foglalkoztunk semmivel.

Leugrottam a kanapéról, elővettem egy cigit, meggyújtottam és odaadtam Holly-nak, majd egy másikra szálra rágyújtva elterültem a kanapén. Holly mellém dobta magát. Kicsit megint úgy éreztem magam, mint régen. Félig egésznek. A füst lassan töltötte be a szobát és a maradék vodkánk is elfogyott. Az este átcsapott éjszakába nekünk pedig lassan indulni kellett. Ma kiakartunk tenni magunkért, és híven a hírnevemhez ma nem akartam mentegetőzni a tetteim következményeiért, csak élvezni akartam az éjszaka adta lehetőségeket. 

A tükör előtt megállva, végig pillantva magamon, még én is azt mondtam magamra, hogy jól nézek ki. Egy icipici rövid nadrágot vettem fel, ami ép, hogy takarta a fenekemet, felsőtestemet pedig egy fél vállas fekete póló alá rejtettem, amiből kilátszódott a hasam. Napbarnított bőrömtől úgy néztem ki, mint egy félig spanyol. Holly meg állt mellettem, nyomott az arcomra egy puszit és a kezembe adott egy meggyújtott cigit.
- Gyönyörű vagy! – suttogta a fülembe. Szavai hízelgően csengtek, és az alkohol hatásának köszönhetően még én is elhittem egy részét.
- Ahogy te is. – biccentettem, mosolyogva viszonozva a bókot.
- Indulhatunk? – kérdezte már félig az ajtóban állva. Bólintva mellé léptem, felvettem a táskámat és az emeletről lesétálva beültünk a rendelt taxinkba. Nem akartunk úgy járni, mint legutóbb, hogy nem tuduk hazajönni, ezért úgy döntöttünk, hogy taxival megyünk. És mivel New York-ban, amúgy is rengeteg a sárga kocsi, nem volt nehéz szereznünk egyet. 

Még mielőtt Rafaelhez mentünk volna, kisebb kitérőt tettünk és beugrottunk a La Rosa Negrába, meglátogattuk Joe-t. A hely most is tele volt, mint mindig szombat esténként. Alig fértünk el az embertömeg mellett, de sikerült oda furakodnunk a pulthoz. Joe nagy mosollyal az arcán üdvözölt minket, miközben már töltötte is nekünk az ananász-vodkát. Két pohár után úgy döntöttünk, hogy elég lesz ebből a zsúfoltságból és újabb taxiba ülve átmentünk egy közeli pubba, ahol néhány kör rövid tequila után, úgy döntöttünk, hogy tovább állunk. A következő taxiba ülve már Rafaelhez mentünk, ahonnan már csak mi hiányoztunk. Kiabálva üdvözöltek minket.
- Hé, Lea! – kiáltotta Rafa, ahogy meglátott, miközben az emberek között oldalaztam ki hozzá a szokásos helyére, a kertbe. Leültem mellé a kinti kanapéra és az ökléhez érintve az öklömet üdvözöltem. – Hol voltatok eddig, lányok? – nézett ránk felváltva, miközben egy cigivel kínált minket. Elfogadtuk, közben összenéztünk Holly-val és vissza gondolva jót nevettünk az előkészületeken.
- Még elmentünk erre-arra. – válaszoltam kifújva a füstöt.
- Eddig csak rátok vártunk. – kacsintott, majd felállt, közelebb ment a zenének felállított, fából összeeszkábált DJ pulthoz és mondott valamit Jaden-nek, a DJ-s srácnak. Vigyorogva visszaült mellém, és pár másodperc múlva már a kedvenc mixem szólt a hangszórókból. Indila – Tourner Dans Le Vide egy mix változata. Felsikoltva kaptam a szám elé a kezem, majd hajoltam közelebb Rafa-hoz, és az arcára nyomtam egy arcra csókot. Röhögve viszonozta és vigyorogva végig nézte, ahogy felpattanok a kanapéról és magam körül mindenkit felrángatva táncolásra ösztökélem az embereket.

A meleg az éjszaka eljövetelével nem csillapodott, sőt úgy éreztem, hogy egyre nagyobb a forróság körülöttem. Eszembe sem jutott, hogy ez azért lehet, mert egy kicsivel több alkoholt vittem a szervezetembe, mint kellett volna. De nem foglalkozva ezzel az aprócska ténnyel, sorba ittam a kezembe adott poharak tartalmát. 

Még meg sem érkezett, még meg sem láttam, amikor már megéreztem a jelenlétét. A testemen végig futott egy jól eső bizsergés és kirázott a hideg. Ahogy megéreztem, nem tehettem róla, de kutató pillantásokkal fordultam körbe a kertben. Nem telt bele pár másodpercbe, és fel is fedeztem. A verandán ácsorgott, fekete V kivágású pólójában, szaggatott farmerjában és a tündöklő fekete szemeivel. Kezei zsebébe voltak mélyesztve, és olyan lezseren álldogált, mintha elveszett lett volna. De Keith nem az az elveszett fajta. A szívem hamarabb reagált rá, mint szerettem volna, de, ahogy megláttam elöntött a melegség és akaratlanul is, de széles mosoly csúszott ajkaimra. Akármit is tettünk egymással, azon a délután nekem már nem számított. Képes lettem volna elfelejteni, csak, hogy újra érezhessem puha, méz édes ajkait ajkaimon. Valószínűleg, ha agyamat nem öntötte volna el az alkohol, akkor nem ezt mondom, de hát mit lehet már tenni?! Már ép készültem volna elindulni felé, amikor megtorpantam és keserű ízzel a számban néztem végig, ahogy egy kreol bőrű, barna, göndör hajú lány kilép a verandára, körbenéz, majd, ahogy meglátja Keith-t, megállapodik rajta a tekintete és egy széles mosoly kíséretében mellé lép és… megcsókolja. Tudtam, ez nem lehet más, csak Marisol. 

Levegőm elakadt, testem megremegett és a könnyeim csípték a szememet. Kezeim ökölbe szorultak, és nem akartam elhinni, hogy az én Spanyol Fél Istenemhez tartozik egy Spanyol Fél Istennő is. Túl szép volt, hogy igaz legyen. Magamon nevetve, hisztérikus állapotban nyomultam át az embereken, fel egészen a verandáig, de ott sem álltam meg. Mellettük eltrappolva, az egyiknek meglökve a vállát mentem be a házba, egészen a konyháig, ahol megtaláltam Rafaellt és Holly-t.
- Adj még vodkát! – kiabáltam túl a zenét. Mindketten hatalmas, tágra nyílt szemekkel bámultak rám, de nem kérdeztek semmit, csak kerestek gyorsan egy vodkás üveget és töltöttek nekem egy pohárral. Lehúztam az egészet, de nem éreztem elégnek. Elvettem az egész üveggel és a további fél órában az üveg volt a barátom. Egészen addig, míg el nem fogyott, utána pedig kerestem magamnak másikat. Már ép eleget ittam, ahhoz, hogy alig bírjak állni gyenge lábaimon, de nem akartam megállni. Túl nagy volt a fájdalmam és minden zavart. Dühös voltam és kába. Dühített a tudat, hogy érzelmileg ennyire sebezhető vagyok.

19. Égető vágyak

Sziasztok. Ne haragudjatok, hogy ilyen későn, de meghalt a laptopom és nem tudom, hogy mikor lesz újra működő állapotában. Most nővérem laptopjáról jelentkezem, de ez hosszútávra nem megoldás. Nem tudom mikorra várható a következő rész, de igyekszem ahogy tudok. Egy kis türelmet kérek tőletek. Jó olvasást. : )  

r. 

Csókjai hevessége egyre csak fokozódott, érintése testemen kezei nyomán égetett. Nyelve durván tört utat magának az én számba, követelőző volt és elvette amit akart. Ujjai gyorsan csúsztak be a toppom alá, felfedezte minden négyzetcentiméteremet. Testem az ő izmos testének szorult, mintha egymáshoz ragasztottak volna minket. Hátam az erkélyem forró falának ütközött. Észre sem vettem, ahogy elhátráltunk odáig. Szememet, ha akartam volna sem tudtam volna kinyitni. A vágy elsöprő ereje olyan erővel vágott fejbe, amilyet már nagyon régen nem tapasztaltam. Vagy talán még soha. Ajkaink csak arra a pár másodpercre váltak el, amíg megszabadítottuk egymást a ruháink fogságától. 

Az egész testem lángolt, szívem vadul vágtázott, végtagjaim remegtek. Nem akartam elhinni, hogy ez velem történik. Az adrenalin a véremben olyan sebességgel száguldott az ereimben, mint egy vadló, egy musztáng a szabad mezőn, ahol megállíthatatlan. Én is annak éreztem magamat Keith mellett. Megállíthatatlannak. Újra éreztem, hogy élek.

Nem büszkélkedem, életem során rengeteg sráccal voltam már együtt testileg, de olyan, mint Keith egyik sem volt. Most nem csak szex volt, hanem érzelem is. És, ha bár tudtam, hogy ez csak részemről van így, nem bántam. Vágytam rá. Akartam. Szükségem volt Keith-re, mint az éhezőnek a kennyére, a fuldoklónak a levegőre. Úgy akartam őt, mint egy kiszáradt ember egy csepp vizet. Testem egyszerre reagált az ő testével és tudtam, éreztem, hogy ez nem véletlen. 

A nap forrón tűzött le ránk az erkélyemre, még az utolsó sugarak is megilágítottak minket. Fehérneműben álltam előtte, és tudtam már nem vagyok messze, hogy még jobban egymásnak esve itt, az erkélyemen éljük ki vágyainkat, de Keith hirtelen felkapott a karjaiba és bevitt a szobámba. Gyengéden lerakott az ágyamra, majd rám mászva, fekete szemeivel mélyen enyéimbe nézett. Pár másodpercig csak bámult rám, mintha valami néma engedélyt kért volna, amihez nem volt szükségünk szavakra. Nem tudom mit olvashatott ki tekintetemből, de utána egy percet sem tétlenkedett, lefejtette rólam a maradék ruhát és már készen állt rám. Kezeink összekapcsolódtak, testünk szinte egybeolvadt, ahogy belém hatolt. Apró nyögésemet ajkai nyelték el. Először óvatosan mozgott rajtam, mint aki félt engem, – és szerettem volna ezt hinni – de pár perc múlva már gyorsabb tempóban mozgatta csípőjét. 

Hátam ívben megfeszült, kezeimmel görcsösen kapaszkodtam Keith vállába. Zihálva feszültem meg, a másodpercek elsöprő ereje az egekig repített, majd lehanyatlottam az ágyra, ahová Keith is követett. Ahogy még bennem volt és nem mozdultunk, olyan szerethetőnek éreztem magamat, ahogy már nagyon régen nem. Én voltam a legboldogabb ember az egész világon. Úgy éreztem, hogy most én is meg érdemlem a szeretet és a törődést. Szívem mélyén úgy gondoltam, hogy én is megérem a sok vesződést, és a sok befektetett erőt és energiát. Értem is megéri küzdeni. Ezzel a délutánnal Keith, apró szárnyaival verdeső szívemnek újabb reményt adott. Nem öleltük át a másikat, nem halmoztuk el egymást lehelet csókokkal. Csak feküdtünk egymáson kifulladva. De tudhattam volna, hogy a percek alatt feltörő boldogságom másodpercek alatt párologhat el, mintha ott sem lett volna. Keith hirtelen megmerevedett alattam, ránézett az órájára és szinte leugrott rólam. Fájt az üresség, amit maga után hagyott. Hajamat kisimítottam arcomból, testem köré csavartam a lepedőt – mint valami prűd kislány – majd mosolyogva felültem az ágyban és végig néztem, ahogy ez a Fél Isten egy szál alsónadrágban keresi a többi ruháját.
- Nem láttad a ruháimat? – nézett rám kissé ziláltan. A szex utáni haja kuszán állt és nem segített rá azzal, hogy két oldalról beletúrt fürge ujjaival.
- A pólódat az erkélyen láttam. – vontam vállat. Én is kimásztam az ágyból, magamra kaptam egy pólót és kimentem utána az erkélyre. Kivettem a dobozomból egy szál cigit, majd rágyújtottam és a széken elhelyezkedve néztem tovább őrült kapkodását.
- A telefonom merre raktam le? – kiáltott nekem ki, mert ő már a szobámban öltözött tovább. Mire megszólalhattam volna, hogy itt van az asztalon, addigra a telefon már hangosan csörgött. A kijelző hatalmas betűkkel jelezte a nevet: Marisol. Kíváncsian és egy apró tőrrel a szívemben néztem fel a telefonról Keith-re. Tekintete köztem és a készülék között cikázott. Felhúztam a szemöldökömet és lassan engedtem a tüdőm fogságából a füstöt. Csak pár pillanatig hezitált, majd káromkodások közepette kilépett mellém és őszintén nem lepett meg, hogy felvette azt a rohadt telefont. És nekem ennyi pont elég volt. Elnyomtam a csikket, és mellette lassú léptekkel elhaladva bementem a fürdőszobámba. Előre hajoltam, komótosan megengedtem a vizet és megmostam az arcomat. Le kellett hűteni magam. – Leana. – kopogott Keith az ajtón.
- Egy pillanat. – szóltam ki rekedt hangon. Megköszörültem a torkomat, elvettem a polcról egy törölközőt és megtöröltem kezemet meg arcomat. Belenéztem a tükörbe és újra egy összetört lányt láttam, aki olyan dühös volt, hogy félő volt, mérgemben lerombolom a körülöttem lévő dolgokat, tárgyakat. Legszívesebben földhöz vágtam volna valamit. Hallatni akartam a dühömet. Tombolni akartam. Azt akartam, hogy mindenki tudja meg, hogy nekem ez így nem jó! Ehelyett csak álltam a tükör előtt, mint egy baba, akinek azt az utasítást adták, hogy ne mozduljon, maradjon ott. Csak álltam, némaségba burkolóztam és akár hogy is próbálkoztam, nem tudtam mosolyt erőltetni számra. Hagytam, hogy a mérgem belülről emésszen fel. Míg nem a kedves és szeretett lányból nem maradt már semmi, csak egy bábú. Nem maradt helyettem senki, csak egy üres ember, aki gyűlöl mindent.  Mély levegőt véve kinyitottam az ajtót és félre biccentett fejjel néztem Keith-re. – Igen? – kérdeztem higgadtan.
- Most mennem kell. – fekete szemei mélyek voltak, akár a legsötétebb éjszaka, de nem tudtam belőlük kiolvasni semmit.
- Hát persze. – biccentettem és kiengedtem a házból. Az ajtóban megállt, visszafordult és egy kisebb hezitálás után nyomott egy csókot homlokomra. Ennél megalázottabban már nem is érezhettem volna magamat.
- Majd megírjuk máskor a levelet, jó? – kérdezte halkan, ahogy lehajolt, hogy beletudjon nézni szemeimbe. Kerültem pillantását. Nem válaszoltam csak bólintottam, majd elléptem tőle és rácsuktam az ajtót. Az ajtó biztonsága mögött pedig már nem tudtam visszatartani könnyeimet, darabjaira tört szívem utolsó, apró kiáltásait.