18. Tökéletes

r.

 

A szobámban fel alá járkálva nem tudtam elhinni, hogy tényleg át hívtam magamhoz Mr. Bosszantóan idegesítő Keith-t. Nem tudtam, hogy egyáltalán eljön-e, de esélyt sem akartam neki adni arra, hogy belém kössön. Ezért minden olyan dolgot eltüntettem, amibe kivetnivalót találhatott volna. Az üres lapokat és a tollamat kivittem a teraszra a cigim kíséretében, mert tudtam, hogy vele egy légtérben egy szál nélkül sem lehet kibírni. Akarva vagy akaratlanul is, de kiborítja az embert. Az ágyamat bevetettem, és ép, amikor a lepedőm sarkát igazgattam csöngettek. Életemben nem ijedtem még meg ennyire, vagy másfél métert ugrottam, mint akinek rossz a lelkiismerete. Még mielőtt lementem volna ajtót nyitni megálltam a szobámban elhelyezett tükör előtt és végig mértem magamat. Egy fekete pántnélküli bikini felső volt rajtam, ami fölött egy egyszerű fél vállas, fehér topp volt, ami szabadon hagyta a hasamat, és fenekemet egy aprócska rövidnadrág takarta. Vállat vonva, lesz, ami lesz alapon, lefutottam a lépcsőn és ajtót nyitottam. Nem kellett volna meglepődnöm, azon, hogy Keith állt ott, de mégis meghökkentem, amikor végig pillantottam rajta. Egy farmer halász nadrág takarta lábait, felső testét pedig egy egyszerű fekete póló, ami kiemelte izmait. Napbarnított bőre még tökéletesebb volt, mint amilyenre emlékeztem. Hollófekete haját most egy baseball sapka alá rejtette, ami meg volt fordítva a fején, így az ellenzője hátul volt. Éj sötét szemeit egy pilótafazonú napszemüveg takarta. Még a lélegzetem is elállt és nem tudtam, hogy mit szóljak.
- Hogy állunk? – mosolygott rám szenvtelenül. Egy apró mosoly kíséretében neki dőltem az ajtónak és hatalmas erőre volt szükségem, hogy elrejtsem a hangja által a testemben kiváltott érzéseket. Megremegtem, ahogy mély lélegzetet vettem.
- Jól. – bólintottam, majd kijjebb tárva az ajtót beljebb invitáltam. Ahogy belépett mellettem a házba nem tudtam figyelmen kívül hagyni kutató pillantását, amit most már nem takart napszemüveg. Előtte, vezetve őt mentünk fel a szobámba és nem akartam neki időt hagyni arra, hogy ott körbe nézzen, ezért egyenesen a teraszhoz léptem, és egy kézintéssel jeleztem neki, hogy fáradjon ki. De Keith sosem volt az az ember, aki azt tette, amit mások akartak, ezzel figyelmen kívül hagyott engem és ment egy alapos kört a szobámba. Feltérképezett mindent. Jót mosolygott a rock ’n roll -os poszteremen, és a azon a poszteren is, ami a Copacabana-t ábrázolta. Megvizsgálta az ágyamat, majd a sarokba sétált és szemügyre vette a gitáromat is. Csak a szememet forgattam, ahogy végig simított rajta. Kiléptem az erkélyre, kivettem a dobozból egy szál cigarettát és rágyújtottam, majd visszaálltam az ajtóba és onnan figyeltem tovább. Utoljára a fényképeket hagyta, amik bekeretezve álltak a szoba különböző pontjain. Nem kezdett el kérdezősködni, hogy melyik fotón ki szerepel, csak megállt előttük pár másodpercig, azután pedig nézte tovább a következőt. Mint valami kiállításon. Ezért hálás voltam neki. Ugyanis a legtöbb képen anya szerepelt.  – Ha befejezted, még vár ránk egy levél. – szóltam rá kifújva a tüdőmből a füstöt. Lassan felém fordult, elmosolyodott és bólintott, majd ott hagyva a rólam és apámról készült egyik fényképet, kilépett mellettem a teraszra. Leült az egyik székre, kényelembe helyezte magát és mosolyogva várt. Az egész olya irreális volt. Keith a szobámban. Még belegondolni is szívmelengető, hangosan kimondva pedig egyenesen rémisztő.
- Szóval most volt az egy éves évfordulónk? – mosolygott szenvtelenül.
- Olyasmi. – bólintottam, majd leültem a másik székbe és kezembe vettem a tollamat, miközben a cigiből a fullasztó melegben lustán szállt fel a füst.
- Mi lett a fekete hajaddal? – kérdezte hirtelen. Felpillantottam az üres lapról és bele bámultam fekete szemeibe. Csak megvontam a vállamat. Nem akartam neki magyarázkodni. És azt sem akartam, hogy leszólja a hajamat, mert nekem nagyon tetszik ez a lilás szín, és nem fogom neki hagyni, hogy megváltoztassa a véleményemet. Előre hajolt ültében, elkapta az egyik rakoncátlan hajtincsemet, ujjai közé szorította, jobbra-balra forgatta, hogy minden oldalról jól szemügyre tudja venni őket, majd mosolyogva elengedte és visszadőlt a székben. Lélegzet visszafojtva néztem rá. Közelsége megrémiszt és melegséggel tölt el egyszerre. – Tetszik. – felelte végül, kacsintva egyet.
- Örülök. – morogtam az orrom alatt. Felhúztam az egyik térdemet és rá támaszkodtam. – Szóval a levél… - próbáltam visszaterelni a figyelmét az írásra, mert elméletileg, ezért jött. Hogy segítsen megírni. – Mire gondoltál? – néztem fel rá kelletlenül.
- Te mire gondoltál? – fekete szemei csillogtak. Nem tudtam eldönteni, hogy most tényleg komolyan beszél, vagy csak játszadozik velem.
- Azt hiszem, én már kifejtettem a véleményemet. – emlékeztettem a telefon beszélgetésünkre.
- Igaz. – bólintott elgondolkodva.
- Szóval? – kezdtem türelmetlen lenni.
- Látod? Ez a baj veled. Hogy mindig mindent olyan gyorsan akarsz. – biccentette oldalra a fejét és arcomat tanulmányozta. A vérem lángra lobbant, arcomat elöntötte egy vöröses árnyalat és éreztem, ahogy csillapíthatatlan dühöm egyre magasabbra tör. Elszámoltam magamban tízig, mélyeket lélegeztem, a csikkemet elnyomtam a hamutálba és frusztráltan néztem fel Keith szemeibe. Egy mosolyt erőltetve ajkaimra válaszoltam kijelentésére.
- Örülök, hogy ennyire ismersz. És tudod, még órákon keresztül hallgatnám tőled, hogy mi a baj velem, de sajnos eléggé elfoglalt ember vagyok. Ezért szeretnélek megkérni, hogy foglalkozzunk a levéllel, mert ezért jöttél. És nem, azért, hogy végig hallgassam a rám irányuló téveszméidet. – fejeztem be a kisebb monológomat, amit eléggé megfogalmaztam ahhoz, hogy csökkentett agyi szintjével ne tudja felfogni. De hiába is próbáltam tagadni, én is, és Keith is tisztában voltunk vele, hogy ő nem hülye és át tudja látni az összefüggéseket. Csak meredtünk egymásra percekig, és most nem én akartam az lenni, a megtöri a csendet. De valljuk be, Keith-nek igaza van. Én egy türelmetlen ember vagyok, és nem bírom a frusztrációt. Míg ő láthatólag kellemesen szórakozott a dühömön. Megforgattam a szemeimet és sóhajtottam egyet. – Arra gondoltam, hogy megírhatnánk neki, hogy remekül érezzük magunkat egymás társaságában, felhőtlen a kapcsolatunk, és a nyáron a két éves évfordulónkon egy lánykérést tervezünk. – rendíthetetlenül néztem rá, és nem sok kellett hozzá, hogy elnevessem magam. Elkerekedett szemekkel bámult rám.
- Eddig nem úgy volt, hogy az egy éves évfordulónkat ünnepeljük? – kérdezte rémülten. – És mi féle lánykérés? – kitört belőlem a nevetés és megérte az arca látványáért. Nagyon jól szórakoztam rajta.
- Nem tetszik az ötlet? – döntöttem oldalra a fejemet és tovább néztem gyönyörű arcát.
- Nem. - vágta rá, majd előre hajolt, kikapta a kezemből a tollat és egy vázlatot készített az egyik üres lapra. A fullasztó hőségben megszomjaztam és úgy vettem észre, hogy Keith-nek is eléggé melege van.
- Hozok inni. Kérsz valamit? – kérdeztem tőle, ahogy felálltam.
- Valami hideget. – nézett fel rám egy fél pillanatra, majd további figyelmét a vázlatának szentelte. Vállat vonva lementem a konyhába, kivettem a hűtőből két energiaitalt, majd visszamentem hozzá az emeletre. De már nem ült a széken. A korlátnak támaszkodva figyelte az alattunk elterülő várost. Mellé léptem, a kezébe nyomtam az egyik energiaitalt, majd a másikkal letelepedtem a helyemre és magam elé húztam a lapot. 

- felhőtlen kapcsolat
- egy éves évforduló

- Hát ez aztán a vázlat. – morogtam az orrom alatt. Felnéztem rá. Még mindig háttal állt nekem, izmai megfeszültek, ahogy a korlátot fogva figyelmét lekötötte New York. Néhány tetoválása felrejlett a pólója alól. Leginkább nonfiguratív varrásokat láttam, de elcsíptem egy két szöveg részletet is, amit nem tudtam leolvasni. Egy szót találtam rá. Tökéletes. Lenne, ha nem rontaná el az összképet a lekezelő, csúfondáros mondataival. Kinyitottam az energiaitalt és elkaptam róla pillantásomat, mert megfordult és most már a hátával támaszkodott az üveglapnak.
- Miért akarsz a nőnek hazudni? – kérdezte hirtelen. Elgondolkodtam a válaszon.
- Nem akarok neki hazudni. – vontam vállat. – Csak adni akarok neki valamit, amiben még hihet. – néztem magam elé csendesen. – Mert hitre, mindenkinek szüksége van. – szólaltam meg végül és felpillantottam fekete szemeibe.
- A tetoválásaid. – bökött felém állával. Végig néztem magamon, és most vettem észre, hogy az én mintáim is ki látszódnak a ruha alól.
- Mi van velük? – néztem rá értetlenül.
- Miért? – kérdezte egyszerűen. Nem értettem a kérdést, értetlenül bámultam rá, de sem ő, sem én nem feleltünk. Odaállt elém, megfogta a kezemet, felhúzott a székről és maga elé állított. Egy fejjel alacsonyabb vagyok nála, ezért kissé hátra kellett döntenem a fejemet, hogy fel tudjak nézni szemeibe. Közelsége megrészegített, citrom, menta és fahéj illata elkábított. Lélegzetvételeit arcomon éreztem. Kissé elnyílt a szám és kiszáradt ajkaimat nyelvemmel nedvesítettem be. Kivette az energiaitalt a kezemből és a nélkül rakta le az asztalra, hogy szemével eleresztette volna enyéimet. Kezemet továbbra is fogságban tartva húzott közelebb magához. Testünk egymásnak préselődött, a nyári forró levegő meg állt közöttünk. Lélegzésem és szívverésem egyszerre vált szaporává, testem minden porcikája az ő ajkaira vágyott. Mellkasa alatt éreztem, ahogy az ő szíve sem a rendes tempóban dobog, hanem felváltott pár ütemmel feljebb. Ő is rám vágyott. És ezt mindketten nagyon jól tudtuk.

17. Ez csak egy levél

r.

Az egy hét haladék alatt nem csináltam semmi olyan dolgot, amihez nem volt kedvem. Kivettem a szabadnapjaimat, hogy ne kelljen bemennem, dolgozni és otthon voltam. Átrendeztem a szobámat, kiválogattam a ruháimat és rendbe tettem a dolgaimat. Voltam masszőrnél, meglátogattam a fodrászomat, aki az unalmas fekete hajszínemnek, kékes-lilás csillogást adott. A hét közepén pedig felkerestem a kedvenc tetováló művészemet, Nathen-t, aki újabb mintát, vart a hátam még eddig üresen álló felületére. Most már nem csak egy hatalmas kereszt díszíti a gerincemet, amin egy rózsafüzér tekeredik végig, a vízszintes részen pedig az Anya felirat tündököl. A jobb oldalamon egy kisebb szabadságszobor van, ami körül madarak röpködnek, a jobb kezem alatt végig a bordámon egy zeneszövegnek az idézete, alatta pedig egy pitypang, amiből a szél elfújt már pár magot. A bal oldalamon pedig most már egy angyal nevet a nagyvilágra, aki a kaszás kaszáját tartja a kezében. A csípőmtől virágok tekeregnek körben a jobb combomig, a vége pedig egy egyszerű masni, ami úgy néz ki, mintha harisnyatartó lenne. 

De az utolsó napra hagytam, a legnehezebb feladatomat. Hogy megírjam a levelet az idős hölgynek, a kis étteremben. Annyi mindennel elfoglaltam magam a héten, hogy nem is volt időm Keith-en gondolkodni. Valahogy mindig meg tudtam oldani, hogy eltereljem róla a figyelmemet. De most a hét végére, úgy éreztem, hogy megüresedtem és ideje tájékoztatni a hölgyet a nem létező kapcsolatunkról. Hát, ha ezzel kitöltöm a magamban kialakult űrt.

Az íróasztalom előtt a forgószékemben ültem és a tollam végét rágcsálva azon gondolkoztam, hogyan kéne neki kezdeni. Az üres lap fölé hajoltam és írni kezdtem. 

Kedves…

Azt hittem könnyű dolgom lesz, de hát tévedtem. Még csak a nevét sem tudtam a hölgynek, így a megszólításnál már elakadtam. Hangosan fújtatva rágtam a szám szélét és a telefonomat szuggeráltam, ami a lap mellett feküdt az asztalon. Egy hete, hogy szinte nem keresett senki, Nathen-t és Rafaelt leszámítva. Felkaptam a telefont az asztalról, megpördültem a székkel és gondolkodás nélkül tárcsáztam. Harmadik csöngésre vette fel.
- Igen? – szólt bele a mély, szexi hang, amitől kirázott a hideg.
- Nem emlékszel a nő nevére az étteremből? – kérdeztem vissza köszönés nélkül. A szívem vadul dobogott, odabent a mellkasom alatt és lélegzet visszafojtva vártam a válaszát. Azt hittem egy örökké valóság lesz, mire újra megszólal azzal az ellenállhatatlan hangjával.
- Nancy. – felelte hosszú másodpercek után. Hangosan kifújtam bent tartott levegőmet és a lábammal jobbra-balra forgolódtam a székben.
- Kösz. – mondtam, majd hallgatás következett. Feszélyezett a csend. Már ép le akartam volna tenni, amikor újra megszólalt.
- Na, és hogy áll eddig a kapcsolatunk? – éreztem a hangján, hogy mosolyog.
- Oh, remekül. – felnevettem, és a számból csak kicsúsztak a hazugságok, amik még a papíron sem szerepeltek. – Nem régen volt az egy éves évfordulónk, ezért te megleptél engem és ajándékokkal halmoztál el, rózsákkal, ruhákkal, a kedvenc ételeimmel, masszázzsal. – nem bírtam befejezni, mert félbeszakított a hangos nevetése.
- Nem gondolod, hogy ez nem túl reális? – szólalt meg, ahogy abba maradt fuldokló nevetése.
- Miért ne lenne reális? – biccentettem oldalra a fejemet, mintha látná. – Tudod, a szerelmesek, akik tényleg azok, valami ilyesmit csinálnak.
- Tényleg? Nem gondoltam volna. – tele volt a hangja cinizmussal.
- Pedig így van. – bólogattam mosolyogva.
- Szerintem neked segítség kéne. – szinte láttam magam előtt, ahogy fekete szemei felcsillantak. Egy jól eső remegés futott végig a testemen.
- Szerintem nem. – válaszoltam a kimondatlan kérdésére.
- Szerintem meg segítségre szorulsz. Át kéne jönnöd, hogy együtt írjuk meg a kapcsolatunkat. – ajánlotta fel. A szabad kezemmel tarkómat szorongatva éreztem, ahogy kipirult az arcom.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne. – susogtam halkan.
- Ugyan már. – nevetett ki. – Ez csak egy levél.
- Igazad van. – vágtam rá, és húztam ki magam ültömben. – Gyere át te. – elmondtam a címet, és esélyt sem adva neki a válaszra, kinyomtam a telefont. És őszintén nem akartam elhinni, hogy ezt tettem.

16. Nem!

r.

 

Nemet mondtam. Én, aki az elmúlt majd másfél évben, soha nem mondtam semmire sem nemet, legyen szó, alkoholról, néha egy-két cigiről, vad bulikról, őrültségekről vagy akár bármiről. Nem mondtam nemet. Mert már nem volt értelme kimondani azt a három betűs szót. És most mégis megtettem. Másfél év óta először. Nemet mondtam arra, hogy elmegyek Holly-val Cat-hez és Keith-hez. Nem akartam. Nem! Ez hazugság! A testem minden porcikájával arra vágytam, hogy Keith-el legyek. Érezni akartam teste melegét, kezeit csípőmön, ajkait ajkaimon. Érezni akartam azt az összetéveszthetetlen illatát és hallani akartam mély, szexi hangját, ami bizsergést vált ki a testemből. De nem! Most először éreztem úgy, hogy ezt nekem nem kell, nem szabad megtennem. Egy kicsit visszavonulót kellett fújnom. Hogy rendbe tegyem magamban a dolgokat.

Amint hazaértem üzentem Holly-nak, hogy menjen nélkülem, ő pedig nem kérdezett semmit, csak tette, amit tennie kellett. A telefonbeszélgetés végén lerángattam magamról a ruháimat és több mint egy órán keresztül áztattam magam a langyos víz alatt. Egy szál törölközőben mentem vissza a szobámba, magamra kaptam egy pamut rövidnadrágot, egy hosszú hoki mezt, vizes hajamat áttöröltem a törölközővel és egy doboz cigi meg egy csésze kávé kíséretében kiültem az erkélyemre. A telefonom hangosan énekelt, ezzel jelezve, hogy valaki keres engem. A kijelzőn Catharina neve villogott. Érte nyúltam, lehalkítottam, majd mikor már nem rezgett tovább ki is kapcsoltam. Nem akartam most velük beszélni. Lehunytam a szemeimet, lassan engedtem ki a tüdőmből a füstöt és élveztem, ahogy az utolsó napsugarak még végig simítják nedves bőrömet és felmelegítenek.

Jó lenne, ha lenne valami az életben, ami menedéket nyújt, a dühös apák és dühös barátnők elől. Az úgynevezett családom nem sokáig engedte, hogy elrejtőzzek előlük. Másnap délután, már apám is és Holly is rám talált. Ép a délutáni kávé adagomat szürcsölgettem a nappali díványán elterülve, amikor meghallottam, hogy a zárban elfordítják a kulcsot. Unottan felnéztem a tv-ből és láttam, hogy apám jött meg.
- Hát te? – néztem rá kérdőn. Bejött a szobába, rá nézett a tv-re, majd vissza rám és elmosolyodott. Nem vettem a fáradtságot, hogy megmozduljak és helyet szorítsak neki, így leült az egyik fotelbe.
- Ugyanezt kérdezhetném én is. – apámmal az a baj, hogy olyan, mintha már nem is egy házban élnénk. Mikor én itthon vagyok – ritka alkalom, körülbelül az esetek öt százalékában – akkor ő dolgozik. Ha ő van itthon, akkor én nem tartózkodom a házban. Ez nem szándékos, csak mindketten máshogy gyászolunk. Anya halála után ő a munkába temetkezett, míg én az élet vadforgatagába. – Ma nem dolgozol? – olyan, hogy egyszerre legyünk itthon, már nagyon régen volt. Az meg, hogy beszélgessünk még régebben. Már az idejét sem tudtam volna megmondani. Felvont szemöldökkel néztem rá.
- Nem. – vontam vállat, majd a további figyelmemet a tv-nek szenteltem, de nem tudtam volna megmondani, hogy milyen műsort néztem.
- Hát… az jó. – hangja fojtott volt, érezni lehetett a levegőben, hogy feszélyezi a társaságom. Erőt kellett vennem magamon, hogy el tudjam fojtani a feltörőben lévő kuncogásomat.
- Az. – bólintottam, majd összekapartam magamat a kanapéról és az üres kávésbögrém kíséretében kimentem a konyhába. A bögrét beraktam a mosogatógépbe, visszamentem a nappaliba, de nem azért, hogy tovább élvezzem apám kellemes társaságát, hanem, hogy elhúzzam az udvarra vezető üvegajtót és kimenjek a medencéhez. Mit ér egy ekkora ház, ha nem otthon?! Leültem az egyik napozó ágyra, majd elővettem egy szál cigit és rá gyújtottam. Még ép időben fordultam a ház felé, hogy elkapjam apám rosszalló tekintetét. Mosolyogva szívtam tovább a cigimet.

- Nem értem miért tűnsz el mindig. – hallottam meg Holly hangját mellőlem. Fáradtan kinyitottam a szememet és unottan néztem rá.
- Mit akarsz? – kérdeztem, majd tekintetemmel végig követtem, ahogy letelepszik a másik napozóágyra.
- Eltűntél? – kérdezte, mintha ez magyarázat lenne mindenre.
- Nem. – ráztam meg a fejemet. Elfogadtam a felém nyújtott cigit. – Szóltam neked tegnap, hogy nem megyek.
- Igen, de az óta nem jelentkeztél. – vádolt meg. Megforgattam a szemeimet.
- Nem tudtam, hogy minden lépésemről be kell, számoljak.
- Ne legyél seggfej, Leana.
- Bocs. – morogtam. Igaza volt. Ő nem érdemli meg. – Szóval?
- Csak meg akartam nézni, hogy minden rendben van-e. – mosolygott.
- Tökéletesen. – bólintottam magabiztosan, bár belül nem ezt éreztem. Majd szétszakadtam a magamban lefolytatott harc miatt. Tovább ültünk csendben egymás mellett. Mindketten a saját gondolatainkba elfelejtkezve, de aztán észrevettem, hogy bámulja a testemet. – Na, nem azért, mintha zavarna vagy valami ilyesmi. Csak puszta kíváncsiságból. Mit nézel rajtam?
- A tetoválásaidat. – felelt egyszerűen, de szemét nem vette le a lábamról.
- Mintha nem láttad volna még elégszer őket. – forgattam meg a szemeimet.
- De. Mármint igen. Csak fura, hogy Catharina és Keith még nem kérdeztek rá. – vont vállat.
- Mire? – kérdeztem értetlenül. Most valahogy ehhez túl volt terhelve az agyam.
- A tetoválásaidra.
- Még nem is látták őket. – előre hajoltam, elnyomtam a csikket. – De, ha látták is volna már, akkor sem lenne közük hozzá.
- Igazán abbahagyhatnátok már ezt Keith-el. – sóhajtotta.
- Ugyan mit?
- A folytonos civakodást. Catharina és én is tisztában vagyunk vele, hogy azért nem jöttél el tegnap este, mert nem akartál Keith-el találkozni. – majdnem rávágtam, hogy nem tudtok ti semmit, de inkább beleharaptam a nyelvembe és csendben maradtam. Nem akartam Keith-ről beszélgetni senkivel. Ő az én titkom kellett, hogy maradjon. – Tűzszünetet köthetnétek.
- Tűzszünetet? – nevettem fel. ~ Oh, Holly… ha tudnád. Újra láttam magam előtt, ahogy megszorítja a csípőmet, magához húz, és szánk egybe olvad.
- Igen. – bólogatott. Ő nem vett észre semmit az előbbi merengésemből.
- Ne legyetek nevetségesek. – felálltam a napozóágyról és visszamentem a konyhába.
- Nem mi vagyunk a nevetségesek, hanem ti. – szaladt utánam.
- Holly. – neki dőltem a pultnak és fáradtan néztem rá. – Nincs kedvem most, ahhoz, hogy Keith-ről beszéljünk. Kisebb gondom is nagyobb annál, hogy vele foglalkozzak.
- Micsoda? – oldalra biccentette a fejét és kíváncsian nézett rám.
- Még magam sem tudom. – vontam vállat. – Csak… kell egy kis idő, hogy rendbe tegyem magamban a dolgokat.
- Rendbe tenni mit?
- Ezt. – intettem körbe a kezemmel és mindketten nagyon jól tudtuk, hogy nem a házról beszéltem. Sokkal inkább az életemről.
- Jó. – biccentett. – Adok neked egy hetet. Egy heted van arra, hogy megbékélj, és hogy összeszedd magad újra. Addig nem foglak keresni, és más sem.
- Ezt nem tudhatod. – nevettem fel.
- De. Csak annyit kérek, hogy ha segítség kell, akkor hívj. – opál zöld szemeivel, mélyen az enyéimbe nézett és tudtam, azt akarja látni, hogy minden rendben.
- Köszönöm. – suttogtam, majd odaléptem hozzá és megöleltem.

15. Focimeccs

r.

 

- Minek iszol ennyi kávét? – nézett rám Holly a napszemüvege mögül.
- Hogy neked legyen mit kérdezned. – kacsintottam rá, miközben kitöltöttem a kávét a bögrémbe és leültem mellé a medence partjára. Napszemüvegemet rá csaptam az arcomra, a nap felé fordultam és élveztem, ahogy a napsugarak végig simítják a testemet. Gondtalan érzés volt. A forró kávé végig égette a torkomat, ahogy belekortyoltam, de összehasonlíthatatlan az érzés, amikor a koffein elkeveredik a vérrel és feltölt energiával. A hangszóróból Austin Mahone – Mmm Yeah c. száma dübörgött, a langyos víz jólesően melengette a lábamat és kedvem támadt táncolni. De nem tettem. Helyette csak ültem a medence szélén és hagytam, hogy a napsugarak átfessék a halvány barna testemet erőteljesebb barnára.

- Kérsz jeget is a limonádédba? – kiáltottam ki Holly-nak a konyhából, miközben a mélyhűtőben keresgéltem jég után.
- Még szép. – hallottam a válaszát, a hangos zene ellenére. Dudorászva táncoltam a konyhában, közben kitöltöttem a limonádét és a pohár aljára pár darab jégkockát dobtam. A pulton a telefonom, hangosan énekelt. Felkaptam és meg sem nézve, hogy ki keres felvettem.
- Mondd. – a fülem és nyakam köré szorítottam a mobilt, közben pedig tovább ügyeskedtem a frissítőinkkel.
- Mit szólnátok egy foci meccshez? – egy mély és összetéveszthetetlen szexi hangot hallottam a vonal túl oldaláról. Elvettem a fülemtől a telefont és megnéztem a kijelzőt. Catharina.
- Nem szeretem a focit. – válaszoltam a döbbenetből felébredve.
- Nem ezt kérdeztem. – nevetett fel.
- Keith. – sóhajtottam és neki dőltem a pultnak. Szabad kezemmel a tarkómat szorongattam, testemet elöntötte a forróság. Éreztem, ahogy kipirult az arcom. – Nem érek rá. – hazudtam.
- Egy frászt. – vágta rá. – Hallom a zenét. – automatikusan a hifi felé kaptam a pillantásomat és szuggeráltam, hátha elnémul. De nem vagyok varázsló.
- Akkor mondom máshogy. Nem akarok. – vontam vállat, mintha láthatná.
- Király. Akkor fél óra múlva a kilencedik és a nyolcadik sarkán. – ezzel kinyomta én meg csak bámultam a telefont. Csak meredtem magam elé, és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a fura érzést a gyomromban. A poharakat egy tálcára rakva kimentem Holly-hoz.
- Mi tartott ennyi ideig? – mosolygott fel rám.
- Várnak minket. – sóhajtottam, majd lehuppantam mellé.
- Mi? – nézett értetlenül.
- Catharina és Keith. Focizni akarnak. Fél óra múlva kellene találkoznunk velük. – felvettem a poharamat és a bepárásodott üveg oldalán húzogattam fel-le a kezem, miközben agyam vadul pörgött.
- Akarsz menni?
- Nem. – ráztam meg a fejemet.
- Én akarok. – csapott a combomra. – Úgyhogy öltözz!

Még mindig dühöngtem azért, hogy el kellett jönnöm, de, amikor már a pályán álltam és azon gondolkoztam, hogy pontosan mit is kellene csinálnom rájöttem, hogy volt választásom. Dönthettem volna akár úgy is, hogy azt mondom nem, és otthon maradok. De belül, a mellkasom alatt, tudtam, hogy jönni akarok. Mert nem akartam kihagyni egy olyan alkalmat sem, amikor láthatom Keith-t. És ezért, meg tudtam volna ölni magam.
- Oké. És pontosan mit is kell csinálnunk? – kiáltottam a pálya közepén állva. A csapatfelosztás könnyen ment. A két Black együtt, én meg Holly-val ellenük.
- Elvenni tőlem a labdát és berúgni Catharinának. – kiáltotta vissza Keith.
- Szuper. – morogtam az orrom alatt, majd megfordultam és elindultam Holly felé, aki a kapu előtt törökülésben ült és cigizett. – Először is. – kezdtem, ahogy odaértem hozzá. – Adj nekem is egy szálat. Kettő. Kapus akarsz lenni vagy, aki lecselezi Keith-t? – elfogadtam a felém nyújtott dobozt és én is rágyújtottam miközben leültem mellé és Cat-et meg Keith-t figyeltük, akik bemelegítettek.
- Lehet, hogy most nekünk is ezt kéne. – nevetett fel Holly.
- Lehet. – bólintottam. – Na?
- Keith ellen biztos nem leszek kapus. – rázta meg gyorsan a fejét. – Mellesleg, aki középen áll és nem a kapuba, azt csatárnak hívják. – világosított fel.
- Részletkérdés. – legyintettem.
- Kezdhetjük? – kiáltottak oda nekünk.
- Fél pillanat. – szólt vissza Holly. – Mi a taktika?
- Az is kell? – felhúztam mind a két szemöldökömet és véletlenül az arcába fújtam a füstöt.
- Jó lenne. – nevetett fel.
- Oké. Akkor mondjuk, legyen az, hogy én védek, te meg gólt rúgsz. – ajánlottam fel az ötletemet.
- Jó tervnek tűnik. – csapott bele a kezembe, majd felállt és felhúzott engem is. 

Én beálltam a kapuhoz és úgy csináltam, mint aki nagyon tudja, hogy hogyan kell védeni. Elméletben könnyű volt. Arra ugrok, amerre jön a labda, megfogom, vagy el ütöm vagy kirúgom. Bármi, ami segít ahhoz, hogy ne kapjunk gólt. Igen, de elméletben minden könnyebb, mint a gyakorlatban. Holly és Keith elkezdték a játékot. Körülbelül öt perc után az állás 3:0 volt az ő javukra. Keith gyorsan futott, Holly nem bírta elvenni tőle a labdát és már futni sem bírt. Igazából, amikor kiadtam neki a labdát, csak akkor volt nála. Azután, már jött is Keith és csak azt vettük észre, hogy mellettem elsuhanva a labda a kapuban pihen.
- Nekem ez nem megy! – kiáltotta Holly lihegve a pálya közepén szétterülve.
- Mi legyen? – kezeimet ellenzőnek használtam és a szemem fölé szorítottam, hogy lássak is valamit a naptól.
- Cseréljünk. – nyögött fel, majd valahogy feltápászkodott és négy kéz láb elkúszott a kapuig. – Te figyelj csak. – nézett fel rám, ahogy odaért. – Nem az volt a terv, hogy védesz is?
- Várj! – emeltem fel védekezés képen a kezeimet. – A tervnek volt olyan része is, hogy te meg gólt lősz.
- Próbáld meg! – intett, majd összecsuklott és kiterült a gól vonalon. Kelletlenül elindultam Keith irányába, aki a pálya közepén állt és egyik lábát a labdán egyensúlyoztatta.
- Most gól volt. Akkor nem mi kezdünk? – kérdeztem, lecövekelve tőle pár méterre. Felnevetett, majd a labdát elém gurította. A nap folyamatosan tűzött, egyre melegebb volt a levegő, ami keveredett a salakkal. – Hát ez jó lesz. – sóhajtottam, majd megpróbáltam elindulni Catharina felé, aki mosolyogva ugrált a kapuban és felém intett. De a következő pillanatban porfelhő támadt előttem, nem láttam semmit és a labda már a mi kapunkban feküdt Holly mellett. – Az szép. – bólogattam. Körülbelül ezt játszottuk minden középkezdésnél. Futottam, nem értem utol. Belerúgtam a labdába, elestem. Ki akartam cselezni Keith-t, olyan gyors volt, hogy összeakadt a lábam és megint elestem.  – Elegem van! – kiáltottam, mint egy fél őrült. – Ez egy hülye játék! Hülye szabályokkal! Rossz a csapatelosztás is! Én kiszálltam! – hadonásztam a kezemmel, majd meguntam és elindultam a pad felé. Felkaptam a kulacsomat és vízhez jutattam kiszáradt szervezetemet. A felét megittam, a másik felét pedig a tarkómra öntöttem.
- Egyetértek. – lihegett Holly, ahogy odakocogott mellém és lerogyott a padra. – Haza akarok menni. – nyöszörögte önkívületi állapotban.
- El sem akartam jönni. – néztem rá dühösen, miközben újból meghúztam a kulacsot.
- Mi a baj lányok? – mosolygott ránk Cat.
- Hogy mi a baj? – kérdeztem idegesen. – Te nem láttad az előbbi egy órát? – intettem a pálya felé.
- Vicces volt. – nevetgélt szórakozottan.
- Tudod mi lesz még vicces? – egy mosolyra húztam a számat, kezembe fogtam a táskámat és lenéztem rá.
- Mi?
- Az, hogy én most szépen haza megyek. – ezzel intettem egyet és megfordultam.
- Ne már! – húzta el a száját, és elkapta a kezemet.
- Nem! – pördültem vissza. – Tényleg elegem van! Meleg van! Nem is tudunk játszani! Végeztem. – kirántottam könyökömet a szorításából és elindultam a kocsim felé.
- Hazaviszel? – kiáltott utánam Holly.
- Egy perced van, hogy a kocsinál legyél. – szóltam vissza, miközben kinyitottam az ajtót és pár másodpercig nyitva hagytam, hogy ki szálljon a forróság. Ezzel beültem és már indítottam is a motort. Bekapcsoltam a klímát és a rádiót is. Fejemet neki döntöttem a támlának, majd megvártam, míg Holly is beszáll.
- El sem köszöntél. – nézett rám, miközben beült és becsukta az ajtót.
- Majd, ha hazaértem és letusoltam felhívom őket, és elköszönök.
- Nézz rájuk. – intett. – Szomorúak. – feléjük fordultam és még pont elcsíptem, ahogy Keith felém fordul és bele bámul a szemembe. Fekete szemei csillogtak, ahogy nézett, puha ajkai mosolyra húzódtak. Nem mosolyogtam vissza, nem intettem, pedig legszívesebben azt tettem volna. Ehelyett összehúztam a szemem és úgy néztem rá, hogy tudja, dühös vagyok. Láttam, ahogy felnevet, mondd valamit Cat-nek, majd odakocog hozzánk. Egyik kezével a kocsira támaszkodott, másik kezével megkocogtatta az üveget. Kelletlenül leengedtem és kíváncsian néztem rá.
- Holly, Catharina beszélni akar veled. – biccentett a szöszi felé. Lejjebb hajolt és szinte arca már arcomnál volt. Testem bizseregni kezdett, és nem bírtam nyugton ülni. Illata most is ugyanolyan volt, mint mindig. Citrom, fahéj és menta. Ez a három tökéletes kombinációja. Egy pillanatra lehunytam a szememet és hagytam, hogy ez az illat, megtöltse a tüdőmet és az agyamat. Holly kiszállt a kocsiból, elment Catharinához, de Keith nem húzódott el, csak tovább mosolygott, megfejthetetlenül.
- Igen? – kérdeztem zavartan.
- Nyertünk. – mosolygott szenvtelenül.
- Tudom. – bólintottam még mindig dühösen. – Ott voltam.
- Jól játszottál. – felnevettem.
- Persze. – biccentettem oldalra a fejem. – Jobban, mint te. – kacsintottam. Tekintetem a szája és a szemei között cikázott. Ugyanaz az érzés öntött el, mint az étteremben. Görcsbe rándult a gyomrom, a testem megremegett, kiszáradt a szám és érezni akartam őt. Megnyaltam az ajkaimat, majd elvesztem fekete szemeinek mélységében.
- Később gyertek át Holly-val. – nézett rám komolyan.
- Majd meglátjuk. – válaszoltam fáradtan.
- Nem fogjátok megbánni. – kacsintott, majd olyat tett, amitől a szívem meg állt egy pillanatra. Még beljebb hajolt az ablakon, és puha ajkait ajkaimra nyomta. Nem tartott tovább tíz másodpercnél, és még a nyelve sem csúszott át a számba, de ebben az édes szájra pusziban, több érzelem volt, mint eddigi egész életemben. Elállt a lélegzetem, lehunytam a szemem és közelebb húzódva hozzá, erősebben nyomtam ajkaimat övéihez. Zihálva húzódott el, majd homlokát homlokomnak döntötte és onnan nézett rám ragyogó fekete szemeivel. – Gyertek el. – ismételte újra mosolyogva.