r.
- Tudod,
a szerelem szívás. – magyaráztam totálisan az alkohol mámoros hatása alatt
állva egy ismeretlen lánynak, akiről nem tudtam semmit, de ő mégis ismert
engem. – Soha ne legyél szerelmes! – tanácsoltam neki.
- Majd igyekszem. – röhögött fel, de már ő sem volt józan. A kezében egy sörös üveget szorongatott, és úgy tett mintha rajtam és a sörös üvegen kívül nem létezne senki. Hirtelen felállt mellőlem, és egyedül hagyott ő is, mint már előtte nagyon sokan mások. De már meg sem lepődtem. Már nem fájt. Csak egy valami fájt. Keith. De miatta a kínok kínját élem át. Ahogy eszembe jutott ez a görög Fél Isten, újra harag gyúlt testemben és kedvem támadt volna pofon vágni őt.
- Majd igyekszem. – röhögött fel, de már ő sem volt józan. A kezében egy sörös üveget szorongatott, és úgy tett mintha rajtam és a sörös üvegen kívül nem létezne senki. Hirtelen felállt mellőlem, és egyedül hagyott ő is, mint már előtte nagyon sokan mások. De már meg sem lepődtem. Már nem fájt. Csak egy valami fájt. Keith. De miatta a kínok kínját élem át. Ahogy eszembe jutott ez a görög Fél Isten, újra harag gyúlt testemben és kedvem támadt volna pofon vágni őt.
A kinti kanapén
ültem, teljesen magányba burkolózva, és nem tudtam megbocsájtani magamnak naivságomat,
hiszékenységemet. Engem nem szoktak kihasználni a férfiak. És fájt, hogy az
egyetlen ember, akiben megbíztam annyira, hogy beengedjem a szobámba és az
ágyamba, az első adandó alkalommal, mikor lehetősége volt rá, át vert. De mire
másra számíthattam volna, ha nem erre?!
- Mit csinálsz itt kint, egyedül? – jött a sötétből a mély, szexi, összetéveszthetetlen hang, ami kirángatott a gondolataim közül. Egész testemben megremegtem, szemeim pár másodperc erejéig lecsukódtak. El tudtam volna veszni ebben a hangban.
- Ülök. – adtam frappáns választ a kérdésére. Lassan előlépett az éjszaka sötétjéből és vészesen közel ült le mellém. Nem szólt és én sem, de nem bírtam a feszültséget. Most nem. Részegen nem. Vele nem. Előrehajoltam, elvettem az asztalról egy szál cigarettát és rágyújtottam a méregre. Lassan szállt fel a füst az éjszakában.
- Túl sokat ittál. – nevetett fel, hangjából kihallottam a keserűséget. – Mint mindig. – morogta a mondat végét.
- Nem tartozik rád. – vetettem oda mélyeket lélegezve. A fejem zsongott a sok alkoholtól és szédelegtem. Úgy éreztem magam, mint akin kétszer átment az úthenger. – Miért jöttél ki? – kérdeztem kifújva a füstöt.
- Hogy megnézzem , hogy vagy. De látom kár volt. – jegyezte meg szárazon.
- Nem kellett volna. – tetettem meghatódottságot. – Nem kell rám vigyáznod.
- Megírtad végül a levelet? – kérdezte témát váltva. Ahogy eszembe jutott az a délután, szemeim akaratlanul lecsukódtak és emlékképek ugrottak be arról, ahogyan szorosan magához von, átölel, ajkaink egybe olvadnak, testünk egymásnak préselődik. Erőt véve magamon, elűztem a képeket és vissza tértem a valóságba. Fájt. Iszonyatosan.
- Nem. – suttogtam kínoktól szenvedve, rekedt hangon. – Menj be nyugodtan. – sóhajtottam egy hosszú és kínos csend után.
- Miért mennék? – nézett rám furán.
- Hát mert, biztosan keresnek már. – feleltem vállat vonogatva. Ennél jobban már nem is utalhattam volna Marisol-ra.
- És mégis ki? – nevetett fel édesen. Arcomat elöntötte a forróság és csupa piros lettem.
- A húgod. – nyögtem ki nehezen, levegőtlenséggel küzdve. A fejem még mindig zsongott és éreztem, ahogy forog velem a világ. Rá gyújtottam egy újabb szálra.
- Legutóbb Holly-val láttam. Biztosan nincsen semmi baja. – most ő volt az, aki megvonta a vállát. Kifújtam a füstöt és amióta itt ül, most először vettem a bátorságot, hogy rá nézzek. Fekete szemei tündököltek, akár az éjszaka és pajkos fény csillogott bennük, ahogyan arcomat pásztázta. Újra zavarba jöttem és elvörösödtem. Alsó ajkamat rágcsálva nem tudtam mit mondhatnék. De nem is bírtam gondolkozni.
- Mennem kell. – sóhajtottam fáradtan és eldobtam a cigarettának több mint a felét.
- Hová sietsz? – szólt utánam, mikor felálltam.
- Megkeresem Holly-t. – böktem az állammal a ház felé.
- Megyek veled. – állt fel ő is a kanapéról és csatlakozott hozzám. Hangosan kifújtam bent tartott levegőmet és csak bólintottam. Egymás mellett léptünk be a házba, ami zsúfolásig tele volt emberekkel. A konyhában találtunk rá Catharinára és Holly-ra. Félre vontam Holly-t.
- Megyünk? – kérdeztem túl harsogva a zenét.
- Ne már Lea. – húzta el a száját. – Maradjunk még egy kicsit. – kérlelt esdekelve. Felsóhajtottam és megforgattam a szemeimet, ami nem volt túl jó ötlet, mert csak még jobban megszédültem.
- Te maradj. – vágtam rá. – Én viszont hívok egy taxit és haza megyek.
- Biztos? – nézett rám aggódva.
- Biztos. – megeresztettem egy fél oldalas mosolyt, majd nyomtam az arcára egy puszit és mellette átfurakodva Rafa előtt álltam meg.
- Mi újság, kislány? – nézett rám mosolyogva, ahogy meglátott.
- Megyek. – feljebb hajoltam a füléhez és úgy próbáltam meg beszélni, hogy hallja is, amit mondok. – Csak elköszönni jöttem.
- Ne menj még, Lea. Fiatal még az idő. – átkarolta a vállamat és közelebb húzott magához. – Gyere, igyunk valamit.
- Rafa, nem lehet. – mosolyogtam rá kényszeredetten. Hálás voltam, amiért tart. Gyenge lábaim már nem sokáig bírták a szolgálatot.
- Mivel mész haza? – kérdezte lehajolva a fülemhez.
- Megoldom, ne aggódj. Hívok egy taxit.
- Ne vigyelek haza? – ajánlotta fel kedvesen.
- Nem kell. – nevettem fel. – Végtére is. Te vagy a házi gazda.
- Vigyázz magadra kislány. – nyomott egy arcra csókot az arcomra, amit viszonoztam, majd elköszöntem még egyszer Holly-tól és kimentem a verandára, hogy nyugodtan tudjak telefonálni. Fáradtan, dőltem neki az oszlopnak, amibe végül meg is kapaszkodtam szabad kezemmel, hogy ne essek el.
- Mész? – kérdezte a sötétből egy hang. Ijedtemben, majdnem kiejtettem a telefont a kezemből.
- Miért hozod rám mindig a frászt? – kérdeztem vissza kissé dühösen. Keith lépett elő a sötétből.
- Miért adsz rá alkalmat? – vigyorgott szenvtelenül. Szeme vidáman mosolygott rám.
- Igen, megyek. – válaszoltam az első kérdésére.
- Haza vigyelek? – közelebb lépett, éreztem teste melegét, arcomon leheletét.
- Kösz, de, nem. – ráztam meg a fejemet és már emeltem is a fülemhez a mobilt. Már felvették, amikor Keith még közelebb lépett hozzám, elvonva a figyelmemet, a hangról, ami hozzám beszélt. Kivette a kezemből a telefont és helyettem szólt bele.
- Bocs, téves. – ezzel kinyomta és elrakta az én mobilomat a zsebébe. – Haza viszlek. – jelentette ki határozottan. Esélyem sem volt tiltakozni ellene. Megfogta a kezemet és lehúzott a lépcsőn, egészen a kocsijáig, ami meglepő volt számomra, de egy BMW volt. Annyi mindent tudtam volna neki mondani. Hogy ne engem vigyen haza, hanem a barátnőjét, Marisolt. Hogy ne engem kérdezzen meg hogyan vagyok, hanem Marisolt. Hogy ne kérdezze meg megírtam-e a levelet a nem létező kapcsolatunkról, mikor ő is nagyon jól tudja, hogy nem. Nem akartam, hogy kérdezzen. Csak annyit akartam, hogy fogja be, ölelje át a derekamat, húzzon magához és úgy csókoljon meg, hogy még a nevemet is elfelejtsem, hogy felejtsek el levegőt venni közbe. Csókoljon meg úgy, hogy rajta kívül soha többet eszembe se jusson mást csókolni. Azt akartam, hogy még a nem létező életemet is ki csókolja belőlem. De ő nem tett mást, mint hogy kinyitotta előttem a kocsiajtót, majd, ahogy beültem becsukta mögöttem. Lerúgtam a papucsomat, felhúztam a térdeimet és összekuporodtam a kényelmes bőr ülésen. Úgy éreztem, hogy a világ összes fáradtsága rám nehezedett.
- Fáradt vagy? – kérdezte, ahogy beült a volán mögé és indított.
- Igen. – elnyomtam egy ásítást és néztem, miközben kitolat a ház elől.
- Kösd be magad. – szólt rám. Nem vettem a fáradtságot és nem kötöttem be magam. Ha beülök az autóba, az az első számomra, hogy mindig bekötöm a biztonsági övet. De most nem. Annyi alkohol volt már a szervezetembe és olyan fáradtnak éreztem magamat, hogy egyszerűen már képtelen voltam megtenni. Elindultunk a sötét utcában, ami még zengett Rafael házából kiszűrődött zenétől. Tekintetem lassan vándorolt végig Keith izmos testén. Kiszáradt a szám, testemet elöntötte a forróság, ahogy bele gondoltam, hogy nem is olyan régen még rám nehezedett ez a tökéletes Fél Isten. Felsóhajtottam és, ahogy kifújtam a levegőt, ajkaim megremegtek, miközben egy jól eső bizsergés futott végig rajtam. – Mi az? – kérdezte egy felszeg mosoly kíséretében. Tagadólag megráztam a fejemet, de leplezetlenül bámultam tovább. – Mit bámulsz?
- Téged. – adtam meg az egyszerű választ.
- Miért? – zavartan felnevetett. Nem válaszoltam, ezért pillantását elszakította az útról és rám nézett. Rá mosolyogtam, amit viszonzott is, de közben nem figyelt az útra. Ép akkor nézett vissza, amikor meglátta, hogy elénk szalad egy kutya. Már csak azt vettem észre, hogy Keith hangosan szitkozódik, majd elrántja a kormányt, a fékek csikorognak, az autó megpördül, mi pedig egy oszlopnak csapódva állunk meg. A csapódás következtében előre csúsztam, leestem az ülésről, be a kesztyűtartó alá. Az üveg törését, és a szilánkok koppanását a bőrömön és a földön már csak halványan érzékeltem. A fejemet bevertem azon a kicsi helyen, ahová leestem, lábam azonnal elzsibbadt, nem tudtam megmozdítani. A levegő kiszökött a tüdőmből és éreztem, ahogy az asztmám kezd elhatalmasodni rajtam, gégém összeszorul és a levegő nem tud beáramlani sem az orromon, sem a számon. Ezután már nem láttam és nem hallottam semmit. El nyelt a sötétség.
- Mit csinálsz itt kint, egyedül? – jött a sötétből a mély, szexi, összetéveszthetetlen hang, ami kirángatott a gondolataim közül. Egész testemben megremegtem, szemeim pár másodperc erejéig lecsukódtak. El tudtam volna veszni ebben a hangban.
- Ülök. – adtam frappáns választ a kérdésére. Lassan előlépett az éjszaka sötétjéből és vészesen közel ült le mellém. Nem szólt és én sem, de nem bírtam a feszültséget. Most nem. Részegen nem. Vele nem. Előrehajoltam, elvettem az asztalról egy szál cigarettát és rágyújtottam a méregre. Lassan szállt fel a füst az éjszakában.
- Túl sokat ittál. – nevetett fel, hangjából kihallottam a keserűséget. – Mint mindig. – morogta a mondat végét.
- Nem tartozik rád. – vetettem oda mélyeket lélegezve. A fejem zsongott a sok alkoholtól és szédelegtem. Úgy éreztem magam, mint akin kétszer átment az úthenger. – Miért jöttél ki? – kérdeztem kifújva a füstöt.
- Hogy megnézzem , hogy vagy. De látom kár volt. – jegyezte meg szárazon.
- Nem kellett volna. – tetettem meghatódottságot. – Nem kell rám vigyáznod.
- Megírtad végül a levelet? – kérdezte témát váltva. Ahogy eszembe jutott az a délután, szemeim akaratlanul lecsukódtak és emlékképek ugrottak be arról, ahogyan szorosan magához von, átölel, ajkaink egybe olvadnak, testünk egymásnak préselődik. Erőt véve magamon, elűztem a képeket és vissza tértem a valóságba. Fájt. Iszonyatosan.
- Nem. – suttogtam kínoktól szenvedve, rekedt hangon. – Menj be nyugodtan. – sóhajtottam egy hosszú és kínos csend után.
- Miért mennék? – nézett rám furán.
- Hát mert, biztosan keresnek már. – feleltem vállat vonogatva. Ennél jobban már nem is utalhattam volna Marisol-ra.
- És mégis ki? – nevetett fel édesen. Arcomat elöntötte a forróság és csupa piros lettem.
- A húgod. – nyögtem ki nehezen, levegőtlenséggel küzdve. A fejem még mindig zsongott és éreztem, ahogy forog velem a világ. Rá gyújtottam egy újabb szálra.
- Legutóbb Holly-val láttam. Biztosan nincsen semmi baja. – most ő volt az, aki megvonta a vállát. Kifújtam a füstöt és amióta itt ül, most először vettem a bátorságot, hogy rá nézzek. Fekete szemei tündököltek, akár az éjszaka és pajkos fény csillogott bennük, ahogyan arcomat pásztázta. Újra zavarba jöttem és elvörösödtem. Alsó ajkamat rágcsálva nem tudtam mit mondhatnék. De nem is bírtam gondolkozni.
- Mennem kell. – sóhajtottam fáradtan és eldobtam a cigarettának több mint a felét.
- Hová sietsz? – szólt utánam, mikor felálltam.
- Megkeresem Holly-t. – böktem az állammal a ház felé.
- Megyek veled. – állt fel ő is a kanapéról és csatlakozott hozzám. Hangosan kifújtam bent tartott levegőmet és csak bólintottam. Egymás mellett léptünk be a házba, ami zsúfolásig tele volt emberekkel. A konyhában találtunk rá Catharinára és Holly-ra. Félre vontam Holly-t.
- Megyünk? – kérdeztem túl harsogva a zenét.
- Ne már Lea. – húzta el a száját. – Maradjunk még egy kicsit. – kérlelt esdekelve. Felsóhajtottam és megforgattam a szemeimet, ami nem volt túl jó ötlet, mert csak még jobban megszédültem.
- Te maradj. – vágtam rá. – Én viszont hívok egy taxit és haza megyek.
- Biztos? – nézett rám aggódva.
- Biztos. – megeresztettem egy fél oldalas mosolyt, majd nyomtam az arcára egy puszit és mellette átfurakodva Rafa előtt álltam meg.
- Mi újság, kislány? – nézett rám mosolyogva, ahogy meglátott.
- Megyek. – feljebb hajoltam a füléhez és úgy próbáltam meg beszélni, hogy hallja is, amit mondok. – Csak elköszönni jöttem.
- Ne menj még, Lea. Fiatal még az idő. – átkarolta a vállamat és közelebb húzott magához. – Gyere, igyunk valamit.
- Rafa, nem lehet. – mosolyogtam rá kényszeredetten. Hálás voltam, amiért tart. Gyenge lábaim már nem sokáig bírták a szolgálatot.
- Mivel mész haza? – kérdezte lehajolva a fülemhez.
- Megoldom, ne aggódj. Hívok egy taxit.
- Ne vigyelek haza? – ajánlotta fel kedvesen.
- Nem kell. – nevettem fel. – Végtére is. Te vagy a házi gazda.
- Vigyázz magadra kislány. – nyomott egy arcra csókot az arcomra, amit viszonoztam, majd elköszöntem még egyszer Holly-tól és kimentem a verandára, hogy nyugodtan tudjak telefonálni. Fáradtan, dőltem neki az oszlopnak, amibe végül meg is kapaszkodtam szabad kezemmel, hogy ne essek el.
- Mész? – kérdezte a sötétből egy hang. Ijedtemben, majdnem kiejtettem a telefont a kezemből.
- Miért hozod rám mindig a frászt? – kérdeztem vissza kissé dühösen. Keith lépett elő a sötétből.
- Miért adsz rá alkalmat? – vigyorgott szenvtelenül. Szeme vidáman mosolygott rám.
- Igen, megyek. – válaszoltam az első kérdésére.
- Haza vigyelek? – közelebb lépett, éreztem teste melegét, arcomon leheletét.
- Kösz, de, nem. – ráztam meg a fejemet és már emeltem is a fülemhez a mobilt. Már felvették, amikor Keith még közelebb lépett hozzám, elvonva a figyelmemet, a hangról, ami hozzám beszélt. Kivette a kezemből a telefont és helyettem szólt bele.
- Bocs, téves. – ezzel kinyomta és elrakta az én mobilomat a zsebébe. – Haza viszlek. – jelentette ki határozottan. Esélyem sem volt tiltakozni ellene. Megfogta a kezemet és lehúzott a lépcsőn, egészen a kocsijáig, ami meglepő volt számomra, de egy BMW volt. Annyi mindent tudtam volna neki mondani. Hogy ne engem vigyen haza, hanem a barátnőjét, Marisolt. Hogy ne engem kérdezzen meg hogyan vagyok, hanem Marisolt. Hogy ne kérdezze meg megírtam-e a levelet a nem létező kapcsolatunkról, mikor ő is nagyon jól tudja, hogy nem. Nem akartam, hogy kérdezzen. Csak annyit akartam, hogy fogja be, ölelje át a derekamat, húzzon magához és úgy csókoljon meg, hogy még a nevemet is elfelejtsem, hogy felejtsek el levegőt venni közbe. Csókoljon meg úgy, hogy rajta kívül soha többet eszembe se jusson mást csókolni. Azt akartam, hogy még a nem létező életemet is ki csókolja belőlem. De ő nem tett mást, mint hogy kinyitotta előttem a kocsiajtót, majd, ahogy beültem becsukta mögöttem. Lerúgtam a papucsomat, felhúztam a térdeimet és összekuporodtam a kényelmes bőr ülésen. Úgy éreztem, hogy a világ összes fáradtsága rám nehezedett.
- Fáradt vagy? – kérdezte, ahogy beült a volán mögé és indított.
- Igen. – elnyomtam egy ásítást és néztem, miközben kitolat a ház elől.
- Kösd be magad. – szólt rám. Nem vettem a fáradtságot és nem kötöttem be magam. Ha beülök az autóba, az az első számomra, hogy mindig bekötöm a biztonsági övet. De most nem. Annyi alkohol volt már a szervezetembe és olyan fáradtnak éreztem magamat, hogy egyszerűen már képtelen voltam megtenni. Elindultunk a sötét utcában, ami még zengett Rafael házából kiszűrődött zenétől. Tekintetem lassan vándorolt végig Keith izmos testén. Kiszáradt a szám, testemet elöntötte a forróság, ahogy bele gondoltam, hogy nem is olyan régen még rám nehezedett ez a tökéletes Fél Isten. Felsóhajtottam és, ahogy kifújtam a levegőt, ajkaim megremegtek, miközben egy jól eső bizsergés futott végig rajtam. – Mi az? – kérdezte egy felszeg mosoly kíséretében. Tagadólag megráztam a fejemet, de leplezetlenül bámultam tovább. – Mit bámulsz?
- Téged. – adtam meg az egyszerű választ.
- Miért? – zavartan felnevetett. Nem válaszoltam, ezért pillantását elszakította az útról és rám nézett. Rá mosolyogtam, amit viszonzott is, de közben nem figyelt az útra. Ép akkor nézett vissza, amikor meglátta, hogy elénk szalad egy kutya. Már csak azt vettem észre, hogy Keith hangosan szitkozódik, majd elrántja a kormányt, a fékek csikorognak, az autó megpördül, mi pedig egy oszlopnak csapódva állunk meg. A csapódás következtében előre csúsztam, leestem az ülésről, be a kesztyűtartó alá. Az üveg törését, és a szilánkok koppanását a bőrömön és a földön már csak halványan érzékeltem. A fejemet bevertem azon a kicsi helyen, ahová leestem, lábam azonnal elzsibbadt, nem tudtam megmozdítani. A levegő kiszökött a tüdőmből és éreztem, ahogy az asztmám kezd elhatalmasodni rajtam, gégém összeszorul és a levegő nem tud beáramlani sem az orromon, sem a számon. Ezután már nem láttam és nem hallottam semmit. El nyelt a sötétség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése