23. Ébredj!

r.

A forró zuhany égette testemet, de jól esett. Sebeimet újra tisztára marta a forró víz. Keith tusfürdőjétől pedig úgy illatoztam, mint egy rossz tinédzser, aki nem tudja mennyi az elég a parfümből. Kiléptem a zuhany alól, megtöröltem vizes testemet egy törölközőben és a Catharinától lopott fehérneműt húztam magamra és Keith egy pólóját. Nedves hajamat áttöröltem a törölközővel és jobb híján Keith fogkeféjével mostam fogat. Halkan léptem ki Keith fürdőszobájából, ami szemben volt a szobájával, ahová másodpercek alatt futottam be, hogy nehogy meglásson Catharina. Mint valami őrült csuktam magamra az ajtót és szorítottam a kilincset.
- Mit csinálsz? – magamba fojtva egy sikolyt, ugrottam arrébb az ajtótól, majd zakatoló szívemre szorítottam a kezemet és próbáltam csillapítani légzésemet.
- Mindig ezt csinálod. – néztem rá csúnyán.
- Mit? – ráncokba szaladt a homloka.
- Megijesztesz. – forgattam meg a szemeimet, és jobb lábamról, balra helyeztem a testsúlyomat. Egy apró, cinkos mosoly bújt meg a szája szegletében és most úgy nézett ki, mint egy édes kisfiú, aki tudja, hogy rossz fát tett a tűzre, de azt is tudja, hogy nem kap érte büntetést. A hatalmas ágyában feküdt, kezei tarkója alatt, a TV gyér fénye világította meg az arcát. A szoba atmoszférája átrendeződött és forróság öntött el. – Én hol fogok aludni? –kérdeztem rekedten.
- Itt. – mutatott az ágyára.
- És te hol fogsz aludni? – ráncoltam a szemöldökömet.
- Itt. – mutatott újra az ágyára.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne. – nevettem el magam kínosan.
- Csak nem félsz? – alkarjára feküdt és fekete szemeiből sütött a kíváncsiság.
- Tőled? Kétlem. – ráztam meg automatikusan a fejemet, de, azért ebben nem voltam biztos. Lassan indultam el az ágy felé, és óvatosan másztam az én térfelemre.

Nem tudom mennyi ideig feküdtünk egymás mellett a sötétben és bámultuk a TV-t, de ha valaki látott volna minket, biztos, hogy nevetett volna rajtunk. Úgy éreztem, mintha egy vadidegen ágyában feküdnék. És ez egy bizonyos szempontból igaz is volt. Nem tudtam Keith-ről semmit. Alig észrevehetően felé fordítottam a fejemet és leplezetlenül bámulni kezdtem. Ugyanúgy nézett ki mindig. Annyi különbséggel, hogy most egy rövidnadrág volt rajta, a felső teste pedig szabadon volt. Haja ugyanolyan kuszán állt, mint mindig. Fekete szemeit most nem láttam, mert csukva voltak, de szinte biztos voltam benne, hogy ugyanúgy ott van bennük a szokott csillogás. Két napos borostája, pedig csábítóan hatott, és késztetést éreztem, hogy végig simítsak rajta. A testén nem látszódott semmilyen sérülés a baleset miatt. Tetoválásai egész felső testét beborították.
- Mi az? – kérdezte csukott szemekkel. Megérezte, hogy nézem.
- Semmi. – válaszoltam, de nem fordítottam el róla tekintetemet.
- Leana. – sóhajtotta. A szájából egészen máshogy hangzott a nevem, mint egy átlagos ember szájából. Végig futott rajtam egy jól eső bizsergés és a hideg kirázott, mély, szexi hangjától.
- Igen? – kérdeztem izgatottan.
- Ne bámulj. – felelte unottan.
- Nem bámullak. – elfordítottam róla tekintetemet és a TV-t kezdtem nézni, de nem tudnám megmondani, hogy mit néztem. Talán valami sorozatot a National Geographic Chanel-en. De nem vagyok benne biztos. Szemeim újra visszavándoroltak gyönyörű arcára. – Hány éves vagy? – csúszott ki a kérdés a számon, amit igazából nem is akartam feltenni neki. Lélegzetemet visszatartva vártam válaszára. Épp, hogy kinyitotta a szemeit, de fejét nem fordította felém, úgy nézett le rám.
- Huszonegy. – sóhajtotta. – És most aludj. – kifújtam bent tartott levegőmet és erősen próbáltam ellazulni, hogy el tudjak aludni, de akárhogy próbálkoztam, egyszerűen nem sikerült. Folyamatosan egy beszélgetés jár a fejemben, és nem tudtam megállni, hogy miközben vadul pörgött az agyam, ne bámuljam Keith-t. Válaszokra vártam és kész voltam most megkapni őket. – Leana. – mondta ingerülten. – Aludj.
- De nem tudok. – nyögtem levegőtlenségtől küszködve. Nem a szobával volt a baj. És nem is a fülledt meleggel. Velem volt a baj. Keith hatott így rám. Ilyen őrjítően. – Hazudtál nekem. – szegeztem neki a hetek óta bennem lappangó mondatot. Mintha egy több száz kilós kő esett volna le rólam, azzal, hogy ezt a két aprócska szót kimondtam. Szemei azonnal kipattantak és a szokásos csillogás helyett, a félelem és kíváncsiság fényei ültek bennük.
- Mi? – kérdezte, mintha az előző mondatot nem hallotta volna rendesen.
- Hazudtál nekem. – suttogtam újra.
- Miben? – hangja ingerült volt. Teste megfeszült.
- Azt mondtad, hogy – hangom elhalt és erőt kellett gyűjtenem, hogy folytatni tudjam. – Azt mondtad nekem, hogy én elmenekülök. De ez nem igaz. – ráztam meg a fejemet. – Az igazság az, hogy nem csak én menekülök. Hanem te is. – böktem felé állammal.
- Leana. – sóhajtotta újra a nevemet, és ujjaival az orrnyergét masszírozta. Nem hagytam, hogy folytassam.
- És nem tudom, hogy mi ez. – intettem kettőnk között. – De ki fogom deríteni.
- Nem tudod, hogy mibe avatkozol. – nézett rám éjfekete szemeivel. Láthatólag küzdött valamivel.
- De te sem. – ezzel hátat fordítottam neki és nem szóltam többet. Csak behunytam a szemeimet és imádkoztam az álomtalan éjszakáért.

Keith szemszöge:

Nem tudom mikor aludtam el, az után az irreális beszélgetés után, de hajnalok hajnalán arra ébredtem, hogy Leana kiabál valakivel. A TV még be volt kapcsolva és valamit a bálnák táplálkozásáról szóló dokumentumfilmet mutattak. A szemeimet forgattam, ahogy a távirányító után kutattam.
- Ne! – kiabálta Lea. Felé fordítottam fejemet és már épp készültem neki szólni, hogy ne aggódjon, nem kapcsolom ki a TV-t, ha nem szeretné, de amikor ránéztem, akkor jöttem rá, hogy nincs is fent. Alszik. – Látni akarom! – kiabált újra. Mindig tökéletesen maszkba borult arca, most kínoktól torzult el. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, vagy, hogy mit tehetnék. – Kérem! – nyöszörögte elfúló hangon. – Látni akarom! – lehelte a legalázatosabb hangon, amit valaha is hallottam. – Apa. – kétségbeesett volt. – Szólj nekik, hogy látni akarom. – teste kicsavarodott, egész testében remegett és most vettem csak észre, hogy egyik kezemet őrülten szorítja. – Látni akarom anyát! Nem. Nem akarom elhinni. – a fejét rázta. Valamiben nagyon kételkedhetett. Közelebb hajoltam hozzá, hogy jobban halljam, mit mondd, mert hangja suttogóvá vált. Alig voltam pár centire arcától. – Nem hiszem el. – suttogta el vagy százszor, majd amikor már azt hittem, hogy vége, és abba hagyja, újra kiabálni kezdett, sírt, a kezeivel csapkodott és valamitől szabadulni akart.
- Leana. – elkaptam az egyik kezét, és ébresztgetni kezdtem. Nem tudtam, hogy mit tehetnék. Még sosem láttam senkit ennyire rémültnek és elveszettnek. – Ébredj. – mondtam neki halkan, de nem használt. El akart tolni magától, arcáról folyamatosan ömlöttek a könnyei. Elkaptam a másik kezét is, leszorítottam, majd még közelebb hajoltam hozzá és hangosabban szóltam neki. – Lea. Ébredj.
- Nem. – rázta újra a fejét. Ki akart szabadulni a szorításomból. Ahogy a csuklóját szorítottam, ujjaimmal valamiféle forradást éreztem, de nem hagyott rá időt, hogy megnézzem, mert amilyen pici ez a lány, olyan erős.
- Leana! – szóltam neki erőteljesebben. – Ébredj fel! – és mintha egy órába tellett volna, hogy felébredjen a rémálmából. Hirtelen kipattantak a szemei, és azonnal rám nézett.
- Mi? – nézett körbe értetlenül, de szemeiből ugyanúgy folytak a könnyei, ahogy eddig is. Nem hiszem, hogy észrevette. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék neki.
- Kiabáltál és felébredtem. Hiába ébresztgettelek, nem akartál felkelni. – magyaráztam neki, hogy mi történt. Szégyenkezve nézett el rólam.
- Ne haragudj. – suttogta a sírástól rekedt hangon.
- Ne. – óvatosan megfogtam az állát és arcát visszafordítottam magam felé. – Nem tehettél róla. – vontam vállat.
- Dehogynem. – suttogta meggyötörten. Hosszú haja a rémálomtól összekuszálódott, arca kipirult, szemeit kisírta. Még életemben nem láttam ennél rosszabb állapotában egy lányt sem, és még most is, ahogy így nézett ki, és itt feküdt alattam, nem kívántam ennél jobban egy lányt sem, mint őt. Akartam. Barna szemeivel, csak bámult rám, és tudom, hogy ő is érzi, amit én érzek. A forróságot köztünk. Néztem, ahogy idegességében alsó ajkát rágcsálja nem tudtam mit tehetnék. Szükségem volt rá.
- A pokolba is. – morogtam, majd nem foglalkozva a következményekkel ajkaira vetettem magam.