r.
Mire újra csengettek az ajtón,
addigra én már felöltöztem és kissé rendbe szedtem magam. Bár az orrfolyással
és a bedagadt szemekkel nem tudtam mit kezdeni. Azok maradtak. Orrfújás közepette
nyitottam ajtót.
- Mi történt? – tért azonnal a lényegre Keith, ahogy beljebb lépett a házba és becsuktam mögötte az ajtót. De még nem bírtam neki válaszolni, mert fújtam az orromat. Feltartottam a mutatóujjamat, ezzel jelezve neki, hogy várjon. Elindultam fel az emeletre, egyenesen a szobámba, ahol már várt a citromos-mézes, forró teám. – Mondanál már végre valamit, Leana? – rontott rám újra. Leültem az ágyamra, kezembe vettem a bögrémet és hangosan kifújtam bent tartott levegőmet. Annyira már ismertem Keith-t, hogy tudjam, ha letámadják és kérdőre vonják, nem fogja egy árva szó sem elhagyni a száját. Ezért a könnyebb megoldást választottam, ahhoz, hogy megnyíljon nekem. Először magamról kezdtem el beszélni neki, hogy aztán ő is beszéljen nekem magáról és Marisol-ról. Csak így tudhattam meg, hogy mi volt az előbbi jelenet az állítólagos barátnőjével.
- Másfél éve, még egy jól menő egyetemre készültem ügyvédnek. Minden reggel eljártam futni és másfél éve még jó volt a viszonyom apával. Akkor még nem ismertem Holly-t sem. – valahol el kellett kezdenem, és nem tudtam máshol, csak az életem fordulópontjánál. Lábamat magam alá húztam és szürcsöltem egy kis kortyot a teából, majd folytattam. – Sosem mondtam el nektek honnan ismerem Jed-et, és erre meg volt az okom. De nem hazudtam. Minden egyes szó, amit mondtam róla, az igaz volt. Ő tényleg Cat-hez való. Nagyon jól ismertem. Vele készültem az egyetemre. – meredtem magam elé, majd a vallomáshoz felpillantottam fekete szemeibe. – Ugyanis Jed az ex-barátom. – egy kisebb szünetet tartottam, hogy Keith megemészthesse a hallottakat és nem kellett csalódnom benne. Izmai megfeszültek a karján, légzése szabálytalanná vált, szemei kitágultak. Orrot kellett fújnom, hogy leplezni tudjam hatalmas mosolyomat. – De történt valami. Valami, ami megváltoztatott bennem mindent. Megváltoztatta az egész életemet. Másfél évvel ezelőtt, karácsonykor, pontosan december 23-án, szenteste az Édesanyám meghalt. – alig bírtam kimondani a szavakat, a gombóc a torkomban nem akarta engedni, hogy beszéljek. Mély levegőket kellett vennem, hogy visszafojtsam feltörni készülő könnyeimet. De szemeim így is elhomályosodtak. Kapóra jött az orrfolyás. – Azt mondták az orvosok, hogy szívroham. Csak tudod az a vicces, hogy anya is orvos volt. – nevettem el magam kínosan. – Ahogy apám is az. Amikor megtudtam a hírt, bementem a kórházba. Látni akartam, meg akartam nézni, mert nem akartam elhinni, hogy az én anyukám tényleg meghalt. De nem engedték, hogy lássam. Még csak el sem búcsúzhattam tőle. – pár másodperce elmerengtem az emlékek között és újra a kórházi kórteremben találtam magam, egy letakart nővel és körülöttem vad idegenekkel. Az emléktől kirázott a hideg és jobbnak láttam visszatérni a jelenbe. Sóhajtottam. – Az után a nap után még napokig kóboroltam az utcán. Nem akartam haza jönni. Nem akartam ebben a házban lenni. Akkor talált rám Holly. Fáztam, éhes voltam és rettentően gyenge. Úgy nézhettem ki, mint egy élő-halott. Sosem fogom neki elfelejteni, amit értem tett. Haza vitt magával, lefürdetett és hagyta, hogy a kanapéján sírjak. Nem kérdezett semmit, csak segítséget adott. – egy halvány mosoly ült ki az arcomra az emlékképtől. – Azután szakítottam Jed-del. Elutasítottam az egyetemet és Holly-val jelentkeztem az egyik helyi főiskolára. Már nem számított semmi. Már futni sem jártam el. Apámmal megromlott a kapcsolatom és úgy alakítottam a beosztásomat, hogy a lehető legkevesebbet legyek itthon. Azután jöttek a srácok. – vettem egy mély levegőt és magamban megpróbáltam leküzdeni a szégyenérzetemet. Beleittam a már félig kihűlt teámba. – Nem tudtam elhinni, hogy engem is szerethet még valaki, ezért az egy éjszakás kapcsolatokban kerestem a megoldást. Mert úgy éreztem, hogy abban a pár percben szeretnek. Hogy engem is szeret valaki. Nem úgy tekintettem erre a dologra, hogy kihasználnak engem. Én ezt kölcsönösen érzékeltem. De így visszagondolva… Nem csinálnám még egyszer végig. – kirázott a hideg, és megborzongtam a sok arctól, amik a szemem elé villantak. – Aztán jöttél te. – intettem félig elmosolyodva Keith felé. – És megváltozott minden. Már nem kellett más. Nem kellettek az éjszakák sem. Rengeteg fejtőrést okoztál nekem. A sok elejtett mondat. A rengeteg csípős megjegyzés. És nem tudtam, hogy mi történik. Csak annyit tudtam, hogy minél jobban meg akarlak ismerni. És a végén, még az idióta viselkedésed sem idegesített. Egészen addig, amíg az erkélyeden nem kellett várakoznom és nem kellett meglátnom, hogy milyen is vagy igazából. – megköszörültem a torkomat. – Ma meglátogatott a barátnőd. – kezdtem a lényegre térni, hogy miért is hívtam ide. – És a tudtomra adta, hogy hagyjalak békén. Nem akarsz nekem mondani valamit? – oldalra biccentettem a fejem, és őszinte kíváncsisággal néztem rá. – Mondott nekem dolgokat, amikben nem vagyok biztos, hogy elhihetem-e őket. Szeretném végre tudni az igazat. Hogy mi történik körülöttem. – fekete szemei az enyéimbe fúródtak és láttam a vívódását saját magával. Előre hajoltam ültömben és szabad kezemmel megfogtam az ő kezét. Hüvelykujjammal gyengéden simogattam kézfejét. – Kérlek. – leheltem halkan. – Te már tudsz rólam mindent. Engedj be egy kicsit a világodba, Keith. Kérlek.
- Mi történt? – tért azonnal a lényegre Keith, ahogy beljebb lépett a házba és becsuktam mögötte az ajtót. De még nem bírtam neki válaszolni, mert fújtam az orromat. Feltartottam a mutatóujjamat, ezzel jelezve neki, hogy várjon. Elindultam fel az emeletre, egyenesen a szobámba, ahol már várt a citromos-mézes, forró teám. – Mondanál már végre valamit, Leana? – rontott rám újra. Leültem az ágyamra, kezembe vettem a bögrémet és hangosan kifújtam bent tartott levegőmet. Annyira már ismertem Keith-t, hogy tudjam, ha letámadják és kérdőre vonják, nem fogja egy árva szó sem elhagyni a száját. Ezért a könnyebb megoldást választottam, ahhoz, hogy megnyíljon nekem. Először magamról kezdtem el beszélni neki, hogy aztán ő is beszéljen nekem magáról és Marisol-ról. Csak így tudhattam meg, hogy mi volt az előbbi jelenet az állítólagos barátnőjével.
- Másfél éve, még egy jól menő egyetemre készültem ügyvédnek. Minden reggel eljártam futni és másfél éve még jó volt a viszonyom apával. Akkor még nem ismertem Holly-t sem. – valahol el kellett kezdenem, és nem tudtam máshol, csak az életem fordulópontjánál. Lábamat magam alá húztam és szürcsöltem egy kis kortyot a teából, majd folytattam. – Sosem mondtam el nektek honnan ismerem Jed-et, és erre meg volt az okom. De nem hazudtam. Minden egyes szó, amit mondtam róla, az igaz volt. Ő tényleg Cat-hez való. Nagyon jól ismertem. Vele készültem az egyetemre. – meredtem magam elé, majd a vallomáshoz felpillantottam fekete szemeibe. – Ugyanis Jed az ex-barátom. – egy kisebb szünetet tartottam, hogy Keith megemészthesse a hallottakat és nem kellett csalódnom benne. Izmai megfeszültek a karján, légzése szabálytalanná vált, szemei kitágultak. Orrot kellett fújnom, hogy leplezni tudjam hatalmas mosolyomat. – De történt valami. Valami, ami megváltoztatott bennem mindent. Megváltoztatta az egész életemet. Másfél évvel ezelőtt, karácsonykor, pontosan december 23-án, szenteste az Édesanyám meghalt. – alig bírtam kimondani a szavakat, a gombóc a torkomban nem akarta engedni, hogy beszéljek. Mély levegőket kellett vennem, hogy visszafojtsam feltörni készülő könnyeimet. De szemeim így is elhomályosodtak. Kapóra jött az orrfolyás. – Azt mondták az orvosok, hogy szívroham. Csak tudod az a vicces, hogy anya is orvos volt. – nevettem el magam kínosan. – Ahogy apám is az. Amikor megtudtam a hírt, bementem a kórházba. Látni akartam, meg akartam nézni, mert nem akartam elhinni, hogy az én anyukám tényleg meghalt. De nem engedték, hogy lássam. Még csak el sem búcsúzhattam tőle. – pár másodperce elmerengtem az emlékek között és újra a kórházi kórteremben találtam magam, egy letakart nővel és körülöttem vad idegenekkel. Az emléktől kirázott a hideg és jobbnak láttam visszatérni a jelenbe. Sóhajtottam. – Az után a nap után még napokig kóboroltam az utcán. Nem akartam haza jönni. Nem akartam ebben a házban lenni. Akkor talált rám Holly. Fáztam, éhes voltam és rettentően gyenge. Úgy nézhettem ki, mint egy élő-halott. Sosem fogom neki elfelejteni, amit értem tett. Haza vitt magával, lefürdetett és hagyta, hogy a kanapéján sírjak. Nem kérdezett semmit, csak segítséget adott. – egy halvány mosoly ült ki az arcomra az emlékképtől. – Azután szakítottam Jed-del. Elutasítottam az egyetemet és Holly-val jelentkeztem az egyik helyi főiskolára. Már nem számított semmi. Már futni sem jártam el. Apámmal megromlott a kapcsolatom és úgy alakítottam a beosztásomat, hogy a lehető legkevesebbet legyek itthon. Azután jöttek a srácok. – vettem egy mély levegőt és magamban megpróbáltam leküzdeni a szégyenérzetemet. Beleittam a már félig kihűlt teámba. – Nem tudtam elhinni, hogy engem is szerethet még valaki, ezért az egy éjszakás kapcsolatokban kerestem a megoldást. Mert úgy éreztem, hogy abban a pár percben szeretnek. Hogy engem is szeret valaki. Nem úgy tekintettem erre a dologra, hogy kihasználnak engem. Én ezt kölcsönösen érzékeltem. De így visszagondolva… Nem csinálnám még egyszer végig. – kirázott a hideg, és megborzongtam a sok arctól, amik a szemem elé villantak. – Aztán jöttél te. – intettem félig elmosolyodva Keith felé. – És megváltozott minden. Már nem kellett más. Nem kellettek az éjszakák sem. Rengeteg fejtőrést okoztál nekem. A sok elejtett mondat. A rengeteg csípős megjegyzés. És nem tudtam, hogy mi történik. Csak annyit tudtam, hogy minél jobban meg akarlak ismerni. És a végén, még az idióta viselkedésed sem idegesített. Egészen addig, amíg az erkélyeden nem kellett várakoznom és nem kellett meglátnom, hogy milyen is vagy igazából. – megköszörültem a torkomat. – Ma meglátogatott a barátnőd. – kezdtem a lényegre térni, hogy miért is hívtam ide. – És a tudtomra adta, hogy hagyjalak békén. Nem akarsz nekem mondani valamit? – oldalra biccentettem a fejem, és őszinte kíváncsisággal néztem rá. – Mondott nekem dolgokat, amikben nem vagyok biztos, hogy elhihetem-e őket. Szeretném végre tudni az igazat. Hogy mi történik körülöttem. – fekete szemei az enyéimbe fúródtak és láttam a vívódását saját magával. Előre hajoltam ültömben és szabad kezemmel megfogtam az ő kezét. Hüvelykujjammal gyengéden simogattam kézfejét. – Kérlek. – leheltem halkan. – Te már tudsz rólam mindent. Engedj be egy kicsit a világodba, Keith. Kérlek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése