30. Nem akarok szerelmes lenni!

r.

 

Óvatosan emeltem fel meztelen testünkről a takarót, és egy köhögést elfojtva vettem fel Keith pólóját a földről. Gyorsan magamra kaptam és halkan kislisszoltam a szobámból. Lassan húztam be magam után az ajtót, vigyázva nehogy Keith felébredjen. Lementem a konyhába, és készítettem egy újabb adag mézes-citromos teát. Felforraltam a vizet, kiöntöttem egy bögrébe, tettem bele két kanál cukrot, egy kanál mézet és egy kis citromlevet is, és a legvégén bele tettem a gyümölcsös teafüvet. Leültem az asztalhoz a teámmal, miközben az eső halk kopogását hallgattam, amikor egy aprócska tárgy vonta magára a figyelmemet. Az asztalon hevert Keith telefonja. Pillanatokig csak meredtem a tárgyra, mintha valami szörnyet láttam volna. A késztetés, hogy bele nézzek nagyobb volt, mint, hogy ne. Az ajkaimat rágcsálva tétováztam, majd legyőzve a lelkiismeretemet felpattantam a székről és a telefont felkapva az üvegajtóhoz sétáltam vele. Feloldottam a zárat és nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam, hogy Keith-nek egyáltalán nincsen semmilyen háttérképe. Magamban őrlődtem, de végül győzött rajtam a kíváncsiság és belementem az üzeneteibe. Egyetlen egy üzenete volt tőlem, és az összes többi Marisoltól.

„Miért nem válaszolsz?”

„Kérlek Keith. Adj valami életjelet magadról.”

„Hívj fel!”

„Keith. Nagyon szeretlek.”

„Gyere haza.”

„Keith. Ha nem válaszolsz, akkor utánad megyek.”

„Ne csináld ezt velem, könyörögve kérlek! Gyere végre haza. Nagyon, nagyon szeretlek!”

Ahogy egyre jobban közeledtem a jelenhez, az sms-ek kezdtek kétségbeesettebbek lenni. Elkapott a hányinger és az undor. Nem tudtam és már nem is akartam tovább nézni az üzeneteket. Pont eleget láttam. Kiléptem, visszazártam a telefont és visszaraktam oda, ahol találtam.

Vajon mi döntjük el, hogy kibe esünk szerelembe? Tudat alatt már tudjuk, hogy a még nem is ismert személlyel fogjuk életünk egyik legcsodálatosabb időszakát leélni? Még akkor is, ha ez az időszak a legrosszabb is lesz, miközben másra nem vágyunk? Évek múltán miért fogunk mosolyogva sírni ezeken az emlékeken? Ha akkor rohadtul fájt, és egy idő után nem akartunk mást, már csak kilépni abból az időszakból, miért fogunk mosolyogni rajta, mint egy idióta?

Én… nem akarok szerelmes lenni Keith-be. Nem azért, mert nem tökéletes. Hisz mégis ki az? És pont nem én vagyok az, az ember, aki megteheti, hogy másokat elítél. Nem. Ő az-az ember, akit ha meglátunk nagyot dobban a szívünk, kiráz a hideg és megremeg a lábunk. Nem akarok szerelmes lenni Keith-be! De azt hiszem, hogy ezzel a kijelentésemmel egy kicsit már elkéstem.

- Leana? – jött a hang az ajtóból. Odakaptam a fejemet és megmosolyogtatott a látvány. Keith csupán csak a nadrágját húzta magára, haja zilált volt, amire nem segített rá, hogy ujjaival végig szántott rajta.
- Igen? – kérdeztem tovább mosolyogva.
- Eltűntél. – ajkait édesen lebiggyesztette, mint egy kisgyerek, aki nem kapta meg a beígért csokoládéját.
- Lejöttem teát csinálni. – böktem állammal a bögrém felé. Másodpercekig csak nézett rám, azokkal a hatalmas, fekete szemeivel, majd közelebb lépett hozzám, kivette tenyerem közül a bögrémet, és belekortyolt a teámba.
- Finom. – állapította meg mosolyogva. Felnevettem.
- Tudom. – nevettem továbbra is. Visszarakta az asztalra a bögrét, majd megfogta a kezemet, és ezzel a mozdulatával kényszerített, hogy rá nézzek.
- Miért nem jössz vissza? – kérdezte arcomat fürkészve. Lepillantottam kezeimre.
- Előbb még szeretnék veled megbeszélni valamit. – felnéztem szemeibe és most jött el az a pillanat, hogy tisztáznunk kellett minket, magunkat.