31. Utána a tiéd vagyok!

Sziasztok! Szeretnék szólni mindenkinek, hogy már nincs sok hátra a sztoriból. Hamarosan vége Leana és Keith történetének. Az utolsó pár részhez még jó olvasást kívánnék.! : )

r.

 

- Miről? – húzta össze a szemöldökét, miközben leült mellém. Felé fordultam. Elfojtottam egy sóhajt és próbáltam összeszedni a gondolataimat. Hogy húzzam az időt, belekortyoltam a teámba.
- Rólunk. – válaszoltam szemébe nézve. Félve pillantottam a fekete szemekbe, amikben saját, kétségbeesett arcképemet láttam tükröződni.
- Ezt, hogy érted? – ráncolta a szemöldökét. – Már megbeszéltünk mindent, nem? – elhúztam a számat és kezeimet tördeltem.
- Igen. – bólintottam. – Magunkról mindent tisztáztunk, de én most ránk vagyok kíváncsi. – mutatóujjammal kettőnk közt intettem. Csak megvonta a vállát, mintha nem értené, mit akarok ebből az egészből kihozni. Sóhajtottam és ujjaimmal homlokomat dörzsöltem, hogy csillapítsam feltörőben lévő fejfájásomat. – Oké. Most már valószínűleg mindent tudok rólad, ahogy te is rólam. De tudni szeretném, hogy mi van közöttünk. Mert rátapintottál a lényegre. Itt a nyár vége, és fogalmam sincs, hogy most akkor mi is van, valójában. – összes kétségbeesésemet rázúdítottam. Valakivel muszáj voltam megbeszélni, és erre pont ő volt az alkalmas személy.
- Mit szeretnél? – kérdezte pár perc elteltével. Hangja fojtott volt és feszélyezett. Megint bezárult előttem.
- Keith. – nagyot nyelve ejtettem ki nevét. – Itt most nem az számít, hogy én mit szeretnék. Most az a lényeg, hogy mi lesz. Visszamész Spanyolországba? – pár másodperc erejéig fájdalmasan hunytam le a szemeimet és már szerettem volna túl lenni az egészen. De nem válaszolt. Csak ült csendben. A szobában fagyos lett a levegő. Ennél még az is jobb lett volna, hogy ha egyből rávágja, hogy igen. Pillantásom azonnal arcára tévedt. Elkínzottan nézett vissza rám.
- Nem tudom. – válaszolta a végtelenség múlva. Egy apró sóhaj hagyta el ajkaimat, de még sem voltam boldog. Mert ez az aprócska mondat, azt jelentette, hogy még sem úgy vágyik rám, ahogy én rá. Vagy, ahogyan az igaz szerelmesek szeretik egymást.
- Ez mit jelent? – oldalra biccentettem fejemet, majd megköszörültem torkomat, hogy a gombóc a torkomban megszűnjön. De az csak egyre nőtt.
- Azt, hogy még nem döntöttem el. – szemeiben a megbánást véltem felfedezni.
- Oké. – suttogtam csendesen. – Csak ennyit szerettem volna tudni. – ezzel lehajtottam a maradék teámat, majd felálltam és a kezéért nyúltam. – Menjünk vissza a szobába. – böktem állammal az emelet felé.

Tudtam, hogy a végtelenségig nem húzhatjuk az időt. Tisztában voltam vele, ahogyan Keith is. De mégis szerettük volna elhinni, hogy ez örökké fog tartani. Az nap éjjel másodjára is lefeküdtem vele. De abban az éjszakában benne volt mindenünk. Mint, ahogy nekem, neki is sokkal többet jelentett ez az egész, mint ahogy szerettük volna. Az összes érzelmünk, szeretetünk, vágyunk egymás iránt, ebben az éjszakában teljesedett ki. De az ember nem választhatja ki, hogy kibe szeret bele. Ezt az egészet nem mi irányítjuk, akármennyire is szeretnénk. Egyáltalán szerethet úgy valaki egy másik személyt, ha soha nem mondják ki a bűvös szót? Egyáltalán megtörténik, vagy csak nekünk túl nagy a képzelő erőnk? Az nap éjjel nem aludtam.

- Este találkozunk? – hajolt közelebb Keith, ahogy már az ajtóban állt, indulásra készen.
- Persze. – bólintottam egy fájó mosoly kíséretében.
- Elintézek még valamit. – jelentette be, mintha elszámolással tartozna nekem.
- Oké. – vonakodtam a szemébe nézni, de hosszú ujjaival megfogta az államat és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.
- Utána a tiéd vagyok! – ígérte végig szemeimbe nézve. Így akarta értésemre adni, hogy utána vége, és tényleg csak ő és én lesz már. De ez nekem már túl sok volt. Nem válaszoltam neki, csak megeresztettem egy fáradt mosolyt és nyomtam egy hosszú, forró csókot az ajkaira. Először csak ajkaimat illesztettem övéire, de képtelen voltam magamat távol tartani tőle. Kezeim automatikusan csúsztak fel nyakára, és jobb kezemmel már a haját a szántottam. Szája elnyílt és befogadta nyelvemet, ami önként táncolt át ajkaiba. Ebbe a csókba beleadtam mindent. Minden iránta érzett vágyamat, szeretetemet, féltésemet, az összes érzelmemet. A tudtára akartam adni, hogy nekem ő most a mindenem. Akkor ott, abban a pillanatban el tudtam volna veszni benne. Azt akartam, hogy ez a pillanat soha ne érjen véget, és tartson az örökkévalóságig. Vágytól túlfűtött csókunkat telefonja csörgése szakította félbe. Ajkait fájdalmasan szakította el enyémektől, majd egy fáradt sóhajjal némította le a mobilt, miután megnézte a hívót. – Akkor este. – ígérte még egyszer és búcsúzóul homlokon csókolt.