25. Lucifer

r.

A fülemben max hangerőn szólt a OneRepublic - Love Runs Out c. zenéje. A bevásárlókocsinak dőlve, a kezemben két müzlit hasonlítottam össze, mikor a zene hirtelen megszakadt és a csengőhangom kezdett el szólni. A zsebemből előhúztam a telefonomat és megnéztem a képernyőt: Lucifer. Halványan elmosolyodtam saját magamon, hogy még az általam ráaggatott buta becenéven is akkorát dobbant a szívem, hogy legszívesebben fejbe vágtam volna magam. Ehelyett azt csináltam, amit két hete minden nap. Elutasítottam a hívást, lenémítottam a telefont és újra indítottam a zenét. Nagyot sóhajtva elraktam a telefont és további figyelmemet a müzliknek szenteltem. Mondhatnám, hogy könnyű figyelmen kívül hagyni a napi húsz telefonhívást és a Hol vagy?, Miért nem válaszolsz?, Hova tűntél? sms-eket, de akkor hazudnék. Fájdalmas végig néznem a híváslistát és még fájdalmasabb az általa írt sms-eket végig olvasni. De ezek a hívások és sms-ek, ezek az apró jelek arra, hogy Keith – bármennyire is nem akarom, és én sem akarok vele – törődik velem. Ezek az utolsó szárnycsapások tartanak életben. A szívem majd kiugrik a helyéről, mikor megszólal a telefonom, és ha az ő telefonhívása után, újra rezegni kezd a mobil, még nagyobbakat dobban, de mikor újból elővettem csalódnia kellett, mert a képernyő nem Lucifert írt, hanem Nathen-t.
- Szia Nathen. – szóltam bele a telefonba, miközben az egyik müzlit visszaraktam a helyére, a másikat pedig beleejtettem a bevásárlókocsiba.
- Hé, kislány. – üdvözölt sajátosan. – Kerestél reggel.
- Ja, tényleg. – kaptam a homlokomhoz, mintha elfelejtettem volna. Lassan tovább sétáltam a polcok között. – Csak meg akartam kérdezni, hogy mikor lesz szabad időd rám? – az alsó ajkamat rágcsáltam, miközben a csokikkal szemeztem.
- Rád mindig van. – nevetett fel.
- Kedves vagy. – mosolyodtam el. – De most komolyan. Szeretnék egy új mintát.
- Elképzelés?
- Van.
- Megbeszéljük este egy pizza mellett?
- Nyolckor. Nálad? – kérdeztem mosolyogva.
- Jó. – vágta rá.
- Ott leszek. – ezzel letettem a telefont és nem tudtam hatalmas mosolyomat eltakarni. Pár másodpercre még azt is elfelejtettem, hogy törött szívem túlságosan is fáj.

A sorok között sétáltam és egy csomag kávét kerestem, amikor belebotlottam magába az ördögbe.
- Hogy van az, hogy másnak első csörgésre fel tudod venni azt a rohadt telefont, de ha én, kereslek, nem találod meg a hívás fogadás gombot? – ahogy meghallottam mély, szexi hangját kirázott a hideg és egész testemet elöntötte egy jól eső bizsergés. Szemeim akaratlanul is lecsukódtak, és el tudtam volna veszni hangjában.
- Keith. – sóhajtottam, és nyelvemmel még csettintettem is, hogy hihetőbb legyen, hogy mennyire nem hiányzott most vele összefutnom. Az összes erőmre szükségem volt, ehhez a jelenethez.
- Szóval? – kerültem a tekintetét, és mindenhova néztem csak rá nem, de ő lehajolt hozzám, hosszú, kecses ujjaival megfogta az államat és kényszerített, hogy nézzek bele a fekete szemeibe. Most nem csillogott. Dühös volt. És rám.
- Neked nincs mit mondanom. – nyögtem ki nagy nehezen. Úgy éreztem, mintha a torkomban egy hatalmas gombóc lenne, ami nem enged lélegzethez jutni, és nem enged beszélni. Fulladozni tudtam volna tőle.
- Na, ne röhögtess. – nevette el magát gúnyosan. – Befekszel az ágyamba, velem alszol, még le is fekszel velem, majd mikor reggel felkelek nem vagy ott. Eltűntél. Elmegyek otthonról, és mikor hazaérek, egy levelet találok otthon, amire csak az van írva, hogy: Seggfej. És szerinted még nem tartozol nekem magyarázattal? – rágózott idegesen. Arcizmai annyira megfeszültek, hogy azt hittem szétszakítja az arcát.
- Pont annyi magyarázattal tartozok neked, amennyivel te nekem. – válaszoltam kihúzva magam, és bele bámultam azokba az éj fekete szemekbe.
- Ezt hogy érted? – kérdezte homlok ráncolva.
- A csípős beszólások. – gondoltam itt a megismerkedésünk első pillanataira, majd a későbbiekre is. – A csók a vendéglőben. A verekedés azzal a spanyol sráccal, akit azt hiszem Diego-nak hívtak. A levélírás. Lefeküdtél velem. A kétértelmű mondatok, amiket ha volt kedved mondtál, ha nem volt kedved hozzám sem szóltál. Folytassam még? – néztem dacosan a szemeibe, miközben kezeimmel hadonásztam. Elkapta a csuklómat és közelebb húzott magához, ott a bevásárlóközpont közepén. De nem szólalt meg. Nem magyarázott meg semmit, csak bámult rám, mint akinek elment az esze. És azt hiszem el is ment. Szemeim megteltek könnyekkel, torkom összeszorult és tudtam nincs már sok hátra, hogy sírni kezdjek. – Tudni akarod mi történt? – lenyeltem a gombócot a torkomban, vele együtt a könnyeket is a szememben. Nem vártam választ a kérdésre. – Azon az éjszakán újra lefeküdtél velem. – emlékeztettem mintha nem tudná. – A mellkasodon aludtam el, de nekem sem olyan reggelem volt, mint amilyet megálmodhattam volna magamnak. Reggel arra ébredtem, hogy hangok szűrődtek be a folyosóról. Catharina és egy úgynevezett Marisol nevezetű lány vitatkoztak. Marisol téged keresett, Catharina nem tudta hol vagy, a kocsid sem volt otthon, de hisz, hogy is lehetett volna, mikor az nap este tettük tönkre? Cat nem akarta hozzád beengedni, nekem pedig nem volt több időm, és el kellett bújnom. Kimentem az erkélyre, felmásztam a korlátra, a falhoz lapultam és csak vártam. Mert mást nem tehettem. Te felkeltél, kimentél a szobádból, én pedig végig néztem, ahogy Marisol elkezdi rendbe tenni a szobádat. Nem sokkal később visszajöttél, felöltöztél. Beszéltetek, majd magadhoz ölelted. – mindent úgy mondtam el neki, ahogyan az nap történt. Minden egyes mozzanatot. Tudnia kellett, hogy én tudom. Emlékeztetnem kellett, hogy ő sem annyira rohadtul tökéletes, mint ahogy beállítja magát. – Majd kézen fogva távoztatok. És mindezt az után, hogy pár órája még velem hemperegtél az ágyadban. – a monológom végére, teljesen kiszáradt a szám, égett a szemem és csak menekülni akartam. De még meg kellett adnom neki a kegyelemdöfést. Még látnom kellett az arcát, ahogy a maszkja összeomlik. – Szóval, még mindig úgy gondolod, hogy magyarázattal tartozok neked? – szemei, ha lehet még jobban elsötétedtek, ajkai egy vonallá préselődtek össze és izmai kidagadtak a kezén. Közelebb léptem hozzá, és belesuttogtam a fülébe. – Még mindig úgy gondolod, hogy nem vagy egy rohadt nagy seggfej?