4. Keith

r.

 

- Paul soha nem volt normális! – csapkodott idegesen a kezével Holly.
- Igen. – sóhajtottam. Már vagy tucatszor átbeszéltük mi történt az éjszaka, de Holly nem akart leszállni a témáról.
- És mit fogsz most csinálni?
- Hogy érted? – elnyújtóztam az ütött-kopott kis kanapéján, majd a cigit elérve rá gyújtottam.
- Fel kellene jelenteni. – a kezemben megállt az öngyújtó, a füst elhatalmasodott a számban.
- Nem. – morogtam, mikor elért a tudatomig, hogy mit mondott.
- De miért? – leült mellém, kikapta a kezemből a dobozt és ő is rágyújtott. A kis szobát hamar betöltötte a füst.
- Nem akarok erről beszélni. Csak el akarom felejteni.
- És a srác? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Keith?
- Aki megmentett.
- Keith. – bólintottam, hamuzva a hamutálba. – Mi van vele?
- Megköszönted neki?
- Azt hiszem. – biccentettem elgondolkodva.
- MI? Nem köszönted meg neki? Ha ő nincs, ki tudja, hogy mi történt volna, és te…
- Megköszöntem. – szakítottam félbe. Már zsongott a fejem a folytonos fecsegésétől.
- Oké, de ha nem, holnap lesz rá alkalmad. – mosolygott győzedelmesen. A cigi hirtelen kiesett a kezemből le a parkettára, a szemem pedig elkerekedett.
- Nem fogok elmenni hozzájuk csak, hogy még egyszer megköszönjem neki. – sóhajtottam. – Holly, mondtam, hogy megköszöntem, hagyjuk már ezt! Csak aludni akarok. – lehajoltam, felvettem a cigit és újra kényelembe helyeztem magam.
- Nem egyedül fogsz elmenni. Míg te kint az életedért harcoltál…
- Ne túlozz. – szakítottam újból félbe, de mintha meg sem hallotta volna.
- Addig én összebarátkoztam Catharinával. És mindkettőnket meghívott holnapra magukhoz.
- Minek? Segíteni, összetakarítani, ami a mai buli után maradt? – röhögtem fel. De Holly csúnyán nézett rám. – Azért jó poén volt. – löktem meg a vállát, szemét forgatva elmosolyodott.
- Nem azért.
- Akkor?
- Csak, mert idegen még neki New York, szeretné, ha megmutatnánk neki.
- Szóval – elnyomtam a csikket a hamutálba, majd tekintetemet felvezettem Holly aprócska alakján. Hasonlít Catharinára. A különbség csak annyi, hogy míg Catharinának hosszú, göndör, szőke haja van, addig Holly-nak rövid, vállig érő és a szőke és barna között váltakozik, évszaktól függően. Magasságuk ugyanolyan picike, és még a hangjuk is hasonlít. Akár testvérek is lehetnének. Catharina szeme smaragdzöld színű, Holly-é méregzöld. – Ha jól értem, el kell menni hozzájuk holnap, hogy megmutassuk neki New York-ot?
- Igen. – bólintott.
- Hát szívem, ez nem fog összejönni. – felültem a kanapén, és nyújtóztam egyet. – Holnap dolgozom.
- De csak este. – hangja vádlón csengett.
- Nem. Holnap dupla műszakban vagyok, mert elvállaltam Jessica idejét is. Neki valamit el kell intéznie holnap, ezért én ugrok be helyette. – magyaráztam.
- Akkor most mi lesz? – nézett kétségbeesetten.
- Nem vagy egy elveszett ember. Majd megoldod. – paskoltam meg a vállát, majd bemásztam az ágyába és a mutatóujjammal hívogatóan integettem felé.
- Megyek már, baby! – röhögött fel, ahogy beugrott mellém az ágyba.

- Egy latét. – dobolt türelmetlenségében egy nő a pulton. Elég nagy volt a sor a Starbucks-ban, és már megszoktam, hogy mindig mindenki siet és türelmetlenkedik, de most nem volt idegzetem, az ilyen vendégekhez. Lassan bólintottam, komótosan elővettem egy poharat és szépen, időigényesen megcsináltam a latét.
- Parancsoljon. – helyeztem a pultra a poharat és az idegbeteg nőre mosolyogtam.
- Na, végre. – dobbantott a lábával, majd az asztalra pár dolcsit dobott. – A többit tartsa meg. – morogta és már ott sem volt.
- Mit adhatok? – néztem fel unalmasan a pénztárgépről. De majdnem elejtettem az aprót.
- Szia. – mosolygott rám Catharina és Holly.
- Hát ti? – nem tudtam leplezni meglepődöttségemet.
- Jöttünk téged meglátogatni. – mosolygott mind a harminckét fogával Catharina. Elnéztem mögöttük. A sor vége szinte már kint volt az ajtón.
- Örülök, de ha nem kértek semmit, jobb lesz, ha félre álltok, mert elég húzós a mai nap. – mosolyogtam rájuk kényszeredetten.
- Nyugi, baby. – nevetett fel Holly. – Két latét, és egy erős feketét. – simított végig a pulton.
- De csak ketten vagytok. – morogtam az orrom alatt, ahogy elfordultam és neki álltam megcsinálni az italokat. – Parancsoljatok. – tettem le őket a pultra. – Még valamit?
- Igen. – nézett csillogó szemekkel végig a sütiken Catharina. – Tíz darab fánkot szeretnék.
- Oké. – sóhajtottam és gyorsan beledobáltam tíz darabot egy zacskóba.
- Leana! – szólt ki az üvegajtón a főnököm, Jack. – Tíz perc szünet!
- Na, végre. – ledobtam a kötényt a pultra, és már kint is voltam az üzletből. A nadrágom hátsó zsebéből előhúztam a cigimet és rágyújtottam. Holly és Catharina akkor ért utol, amikor már rég túl voltam az első slukkon.
- Nem vagy valami jó kedvű. – nézett rám elhúzott szájjal Holly.
- Hasogat a fejem.
- Másnaposság? – kuncogott fel Catharina.
- Nem. – vontam vállat. – Már tegnap is fájt.
- Mikor végzel? – terelte el a témát Holly.
- Hatkor.
- De nem úgy volt, hogy este is bent kell lenned?
- Megoldottuk. – legyintettem.
- Szuper. – csapta össze a tenyereit Catharina. – Akkor elmehetünk bulizni.
- Hogy mit csinálni? – hangom két oktávval feljebb csúszott és ijedt arckifejezésem láttán, a lányok csak kuncogtak.
- Nyugi baby. - paskolta meg Holly a vállamat. – Régen nem mondtál volna nemet.
- Most sem mondtam. – nyomtam el a csikket. – Csak nem úgy érzem magam, mint aki a mai műszak után, még képes lesz lenyomni egy éjszakázást.
- Hát pedig muszáj lesz. – vont vállat mosolyogva Holly. – A te kocsiddal fogunk menni.
- Hogy is ne! – kaptam fel a fejem. – Az enyémet öt perc után feltörnék, a tiéd meg úgy sem kellene senkinek. – tiltakoztam azonnal.
- Miért, milyen kocsija van? – szólt közbe Catharina.
- Látod ott azt a szépen csillogó, fekete BMW M3-ast? – mutatott a parkoló felé Holly.
- Ühüm. – bólogatott Catharina.
- Na, az az.
- Szép. – mosolygott rám a szőke. – Nem is tudtam, hogy ennyire jól fizet a Starbucks.
- Nem is. – sóhajtottam fel beletörődően, hogy rájuk fog elmenni a kaja szünetem.
- Az apja orvos. – világosította fel Holly.
- Oh, értem. És anyukád? – nézett rám kíváncsian Catharina.
- Mennem kell. – húztam ki magam azonnal a válasz elöl. Rossz téma.
- Jobb lesz, ha mi is megyünk. – mondta gyorsan Holly, ahogy Catharina hátára simította a kezét és a másik irányba kezdte tolni a lányt. A szívem összeszorult az anya szó hallatán.
- Oké, de Lea! – kiáltott még utánam. Félig hátra fordultam, félig meg előre meredve álltam, már nem akartam ott lenni. Féltem, hogy az emlékek elöntik az agyamat. – Este hétre legyél nálunk. Majd együtt elkészülünk.
- Majd hívlak, Holly. – feleltem kelletlenül és már el is tűntem az üzletben.