r.
- Kész
vagyok. – nézett fel ránk a hölgy.
- Mi is. – mosolyogtam rá kedvesen.
- Nagyszerű. – megálltam Keith mögött és vállára simítottam a kezemet, majd ajkaimat egy szelíd mosolyra húztam és megpróbáltam mozdulatlan maradni. A nő elbújt a gép mögött, de pár másodperc múlva csalódottan nézett fel.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva.
- Ez így nem lesz jó. – ingatta a fejét.
- Mi? Miért? – Keith hangja kétségbeesett volt és érződött rajta a menekülési vágy.
- A többi képen a párok mind csókolóznak.
- Na, azt már nem! – ráztam meg automatikusan a fejem.
- Szerintem… - szólt közbe Keith, de a hölgy megelőzte.
- Miért nem?
- Hát mert… - az agyamban normális indok után kutattam, de olyan volt mintha átmosták volna. Nem találtam semmit, a másodpercek pedig csak fogytak. Ekkor Keith hirtelen felállt, és fölém magasodott. Kezeim a vállán maradtak, de még így is egy fejjel alacsonyabb voltam nála. Szája szegletében egy apró mosoly bujkált, fekete szemei csillogtak. Elakadt lélegzettel figyeltem, minden egyes mozdulatát. – Mit csinálsz? – suttogtam a kábulatból egy kissé magamhoz térve.
- Te mondtad, hogy ez csak egy kép, és hogy ezzel segítünk. Ha most azt mondjuk, hogy nem, az feltűnő lenne. – vont vállat teljesen természetesen, majd fejét lejjebb hajtva orrunk összeért, ajkai pár milliméterre voltak enyéimtől. Édes fahéj, menta és citrom illata elkábította, amúgy is blokkolt agyamat. Nem tudtam felelni a válaszára, csak álltam ott tehetetlenül, mint valami marionett bábú. Kezeim vállán pihentek, lábamból kifutott az összes erő és csak vártam. Pillái alól lesett fel rám gyönyörű, fekete szemeivel, amikben fényeket láttam csillogni, ajka szegletében egy aprócska, szinte észrevehetetlen mosoly táncolt. Elakadt a lélegzetem. Puha ajkai, forrón olvadtak össze enyéimmel, a másodperc törtrésze alatt. Nyelve átsiklott a számba, keringőre hívva az én nyelvemet. Kezeinek szorítását megéreztem csípőmön, és az a kevéske levegő is, ami eddig a tüdőmben volt, kiszaladt belőlem, amikor közelebb húzott magához. Testünk egymáshoz préselődött, éreztem minden egyes kidolgozott izmát. Jobb kezemmel hátulról beletúrtam hajába, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Az egész nem tartott tovább egy percnél, mégis egy örökkévalóságnak tűnve álltam a karjai között és csókoltam vissza mézédes ajkait. Lassan húzódott el, de nem teljesen. Homlokát homlokomnak döntötte, ujjai tovább pihentek csípőmön, csukott szeme nem mozdult, légzése aránytalanul gyors volt. Még pár másodpercig a karjai közt tartott, addig ameddig a légzését próbálta szabályozni. Szívem vadul vágtázott, egész testemben remegtem és féltem megmozdulni. Féltem, ha elenged, gyenge lábaim felmondják a szolgálatot és összeesek. Szemeimmel arcát pásztáztam, valami árulkodó jel után kutatva. De nem láttam semmit. Csupán szemeit szorította össze másodpercekre, láthatólag valami kínozta, de aztán arcizmai kisimultak mintha mi sem történt volna, ajkaira egy mosolyt erőltetett és szemei kipattantak. Ellépett mellőlem, kifizette a kései vacsorát.
- Köszönöm. – felelte az idős hölgy, egy igaz mosollyal. Nem válaszoltunk, csak biccentettünk, majd Keith kézen ragadott és kihúzott az étteremből. Odakint a friss levegő magamhoz térített és nem tudtam mi volt az, ami odabent történt. Ahogy eltűntünk a nő leskelődő tekintete elől, rögtön kiszabadult kezem fogságából és távolabb sétált tőlem.
- Ez mi… mi volt? – kérdeztem összezavarodottan.
- Mi lett volna? – húzta fel csúfondárosan szemöldökét. Visszatért az a Keith, akit megismertem. – Semmi. – vont vállat.
- Aha. – bólintottam még mindig ziláltan. Remegő ujjaimmal húztam elő egy szál cigit és gyújtottam rá. Most nagyon kellett. Éreznem kellett, ahogy a füst megtölti a tüdőmet. Szükségem volt, valami reális dologra, ebben a nyavalyás valószerűtlen estében, ami bebizonyítja, hogy mindez velem történik.
- Mi is. – mosolyogtam rá kedvesen.
- Nagyszerű. – megálltam Keith mögött és vállára simítottam a kezemet, majd ajkaimat egy szelíd mosolyra húztam és megpróbáltam mozdulatlan maradni. A nő elbújt a gép mögött, de pár másodperc múlva csalódottan nézett fel.
- Mi a baj? – kérdeztem aggódva.
- Ez így nem lesz jó. – ingatta a fejét.
- Mi? Miért? – Keith hangja kétségbeesett volt és érződött rajta a menekülési vágy.
- A többi képen a párok mind csókolóznak.
- Na, azt már nem! – ráztam meg automatikusan a fejem.
- Szerintem… - szólt közbe Keith, de a hölgy megelőzte.
- Miért nem?
- Hát mert… - az agyamban normális indok után kutattam, de olyan volt mintha átmosták volna. Nem találtam semmit, a másodpercek pedig csak fogytak. Ekkor Keith hirtelen felállt, és fölém magasodott. Kezeim a vállán maradtak, de még így is egy fejjel alacsonyabb voltam nála. Szája szegletében egy apró mosoly bujkált, fekete szemei csillogtak. Elakadt lélegzettel figyeltem, minden egyes mozdulatát. – Mit csinálsz? – suttogtam a kábulatból egy kissé magamhoz térve.
- Te mondtad, hogy ez csak egy kép, és hogy ezzel segítünk. Ha most azt mondjuk, hogy nem, az feltűnő lenne. – vont vállat teljesen természetesen, majd fejét lejjebb hajtva orrunk összeért, ajkai pár milliméterre voltak enyéimtől. Édes fahéj, menta és citrom illata elkábította, amúgy is blokkolt agyamat. Nem tudtam felelni a válaszára, csak álltam ott tehetetlenül, mint valami marionett bábú. Kezeim vállán pihentek, lábamból kifutott az összes erő és csak vártam. Pillái alól lesett fel rám gyönyörű, fekete szemeivel, amikben fényeket láttam csillogni, ajka szegletében egy aprócska, szinte észrevehetetlen mosoly táncolt. Elakadt a lélegzetem. Puha ajkai, forrón olvadtak össze enyéimmel, a másodperc törtrésze alatt. Nyelve átsiklott a számba, keringőre hívva az én nyelvemet. Kezeinek szorítását megéreztem csípőmön, és az a kevéske levegő is, ami eddig a tüdőmben volt, kiszaladt belőlem, amikor közelebb húzott magához. Testünk egymáshoz préselődött, éreztem minden egyes kidolgozott izmát. Jobb kezemmel hátulról beletúrtam hajába, ezzel még közelebb húzva magamhoz. Az egész nem tartott tovább egy percnél, mégis egy örökkévalóságnak tűnve álltam a karjai között és csókoltam vissza mézédes ajkait. Lassan húzódott el, de nem teljesen. Homlokát homlokomnak döntötte, ujjai tovább pihentek csípőmön, csukott szeme nem mozdult, légzése aránytalanul gyors volt. Még pár másodpercig a karjai közt tartott, addig ameddig a légzését próbálta szabályozni. Szívem vadul vágtázott, egész testemben remegtem és féltem megmozdulni. Féltem, ha elenged, gyenge lábaim felmondják a szolgálatot és összeesek. Szemeimmel arcát pásztáztam, valami árulkodó jel után kutatva. De nem láttam semmit. Csupán szemeit szorította össze másodpercekre, láthatólag valami kínozta, de aztán arcizmai kisimultak mintha mi sem történt volna, ajkaira egy mosolyt erőltetett és szemei kipattantak. Ellépett mellőlem, kifizette a kései vacsorát.
- Köszönöm. – felelte az idős hölgy, egy igaz mosollyal. Nem válaszoltunk, csak biccentettünk, majd Keith kézen ragadott és kihúzott az étteremből. Odakint a friss levegő magamhoz térített és nem tudtam mi volt az, ami odabent történt. Ahogy eltűntünk a nő leskelődő tekintete elől, rögtön kiszabadult kezem fogságából és távolabb sétált tőlem.
- Ez mi… mi volt? – kérdeztem összezavarodottan.
- Mi lett volna? – húzta fel csúfondárosan szemöldökét. Visszatért az a Keith, akit megismertem. – Semmi. – vont vállat.
- Aha. – bólintottam még mindig ziláltan. Remegő ujjaimmal húztam elő egy szál cigit és gyújtottam rá. Most nagyon kellett. Éreznem kellett, ahogy a füst megtölti a tüdőmet. Szükségem volt, valami reális dologra, ebben a nyavalyás valószerűtlen estében, ami bebizonyítja, hogy mindez velem történik.
- Kösz a
fuvart. –szállt ki a kocsimból Keith. Még mindig nem voltam elég összeszedett,
ezért csak bólintottam, majd én is kiszálltam. Az alvó Catharinát Keith
összekaparta a hátsó ülésről és elindult vele a ház irányába. Én meg ott álltam
tehetetlenül, mint egy idióta. – Kinyitnád az ajtót? – nézett rám Keith át a
válla fölött. Bambulásomból felnéztem a fekete szempárba. Sután bólintottam,
odabotladoztam. – A hátsó zsebemben van a kulcs. – magyarázta, egy aprót dobva
a kezében lévő Cat-en. Hangosan nyeltem egyet, majd lassan becsúsztattam
ujjaimat a zsebébe és megfogtam az alján heverő kulcscsomót. Beengedtem
magunkat a házba és Keith előtt nyitogatva az ajtókat beléptem Catharina
szobájába. Levettem az ágyat takaró lepedőt, kihajtottam a takarót és
megvártam, míg elhelyezi Cat-et az ágyon, majd betakargattam és kisimítottam az
arcát a hajából. Csak álltam ott az ágya mellett és nyugodt, gyermekded arcát
kémleltem. Meg akartam óvni a nagyvilágtól.
- Leana… - suttogta. Mindig meg tud lepni. Most is azt hittem, hogy alszik.
- Igen? – kérdeztem vissza én is halkan. Szemeit lassan kinyitotta és körbenézett a saját szobájában. Keith-en állapodott meg a tekintete. – Kimennél egy kicsit? – félig hátra fordultam, hogy lássam a reakcióját. Az ajtófélfának támaszkodott és a húgára nézett. De mivel bármit megtenne érte, most is azt nézte, hogy ő mit akar, ezért bólintott és már ott sem volt. Visszafordultam Cat-hez. – Csak szeretnék bocsánatot kérni a viselkedése miatt. – sóhajtott és állával az előbb távozó Keith után bökött.
- Cat… - leültem az ágya szélére, ujjaimat összekulcsoltam. – Ez nem a te hibád. – mosolyogtam rá kedvesen.
- De, mivel, hogy én…
- Ne emésztd magad! – szakítottam félbe. – Catharina, már elmondtam, de most megteszem még egyszer. Ez nem a te hibád! Erről nem te tehetsz. Egyszerűen van olyan, hogy az emberek nem bírják elviselni a másik társaságát. Mi ilyenek vagyunk Keith-el. Nincs ezzel semmi probléma. – megpaskoltam a térdét és már készültem volna, hogy felállok, amikor elkapta a kezemet.
- Akkor többet nem is fogunk találkozni? – kérdezte kétségbeesetten.
- Általában megtartom az ígéreteimet.
- Leana…
- Ne aggódj! – szakítottam újból félbe. – Majd kitalálok valamit. – rákacsintottam, nyomtam egy puszit az arcára és újból eligazgattam a takaróját. – Jó éjt Catharina. – suttogtam, majd lekapcsoltam a villanyt és kiléptem a szobájából, ahol két srác között találtam magam, akik dühödten néztek egymással farkasszemet.
- Leana… - suttogta. Mindig meg tud lepni. Most is azt hittem, hogy alszik.
- Igen? – kérdeztem vissza én is halkan. Szemeit lassan kinyitotta és körbenézett a saját szobájában. Keith-en állapodott meg a tekintete. – Kimennél egy kicsit? – félig hátra fordultam, hogy lássam a reakcióját. Az ajtófélfának támaszkodott és a húgára nézett. De mivel bármit megtenne érte, most is azt nézte, hogy ő mit akar, ezért bólintott és már ott sem volt. Visszafordultam Cat-hez. – Csak szeretnék bocsánatot kérni a viselkedése miatt. – sóhajtott és állával az előbb távozó Keith után bökött.
- Cat… - leültem az ágya szélére, ujjaimat összekulcsoltam. – Ez nem a te hibád. – mosolyogtam rá kedvesen.
- De, mivel, hogy én…
- Ne emésztd magad! – szakítottam félbe. – Catharina, már elmondtam, de most megteszem még egyszer. Ez nem a te hibád! Erről nem te tehetsz. Egyszerűen van olyan, hogy az emberek nem bírják elviselni a másik társaságát. Mi ilyenek vagyunk Keith-el. Nincs ezzel semmi probléma. – megpaskoltam a térdét és már készültem volna, hogy felállok, amikor elkapta a kezemet.
- Akkor többet nem is fogunk találkozni? – kérdezte kétségbeesetten.
- Általában megtartom az ígéreteimet.
- Leana…
- Ne aggódj! – szakítottam újból félbe. – Majd kitalálok valamit. – rákacsintottam, nyomtam egy puszit az arcára és újból eligazgattam a takaróját. – Jó éjt Catharina. – suttogtam, majd lekapcsoltam a villanyt és kiléptem a szobájából, ahol két srác között találtam magam, akik dühödten néztek egymással farkasszemet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése