6. Ő túl jó hozzátok

r.

p.s.: Gyógyulj Drága Lily Morgan! :*

Ilyen kellemes hangulatban érkeztünk meg a La Rosa Negrához. Holly még mindig Keith szavain dühöngött, Catharina rosszul érezte magát a kialakult helyzet miatt, Keith pedig szemmel láthatóan dühös volt. És kire? Természetesen rám. Én csak szerettem volna túl lenni ezen az egész éjszakán. Legyőzve a büszkeségemet Keith felé fordultam, ahogy beálltunk a sorba. – Megígérem, ahogy túl vagyunk ezen az éjszakán, soha többet nem megyek a húgod közelébe. Nem is fogtok többet látni.
- Jó. – bólintott pár perc után, ahogy mérlegelte a dolgokat.
- Rendben. – sóhajtottam.
- Micsoda? – kapta fel a fejét Catharina. – Nekem nincs is beleszólásom? – nézett ránk felváltva.
- Nincs. – vágtuk rá egyszerre. Nem most volt itt az ideje, hogy ő is vitatkozni kezdjen.
- Kösz szépen. – karba fonta a kezét és sértődötten elkapta a fejét.

A zene hangosan szólt a hangszórókból, az emberek nagy része a táncparketten egymáshoz simulva táncolt. Én pedig az egész este folyamán a bárpultnál szobroztam és a tömeget vizslattam, oldalamon a morcos Keith-el, aki folyamatosan a húgát tartotta szem előtt. Éjfélkor jött a csapos váltás és megjelent Joe.
- Szia, kislány, hát benéztél? – derült fel, ahogy meglátott.
- Joe. – biccentettem. – Tudom, hogy hiányoztam, gondoltam megnézem, hogy vagy. – mosolyogtam rá őszintén.
- Kösz, jól. Te vezetsz?
- Sajnos. – bólintottam számat elhúzva. Nevetve elém rakott egy pohár kólát.
- Akkor most nem a szokásosat kapod.
- Köszi. – emeltem fel a poharat és belekortyoltam. Keith furán méregetett, ezért vettem a fáradtságot és bemutattam Joe-nak.
- Joe ő itt Keith. Keith ő itt Joe, a kedvenc csaposom. Keith egy nagyon aranyos lánynak a bátyja. Nem rég költöztek a városba. – magyaráztam mutogatva kettejük között.
- Örvendek. – biccentett Joe mosolyogva, majd kezet fogott Keith-el.
- Szintén.
- Na, és? Hogy-hogy idehoztad őket? – fordult felém Joe.
- Tudod, hogy csak a legjobb helyeket szoktam megmutatni. Ez simán benne van a toplistámban. – nevettem fel.
- Helyes. Viszont most várnak arrébb is. Szóljatok, ha kell valami. – intett, és eltűnt a pult másik végében.
- Hah. – sóhajtottam fel, miközben ültömben megfordultam és tekintetemmel Hollyékat kerestem.
- Neki is megvoltál? – vonta fel csúfondárosan a szemöldökét Keith.
- Mondd. – néztem fel rá. – Miért csinálod ezt? Élvezed?
- Ugyan mit?
- Nagyon jól tudod, hogy miről beszélek. – pillantásunk összefonódott fél másodperce, testemen végig futott egy bizsergés. Én néztem el hamarabb.
- Ő túl jó hozzátok. – felelte végül.
- Szerinted én nem tudom? – nyögtem fel fájdalmasan. – Szerinted nem próbáltam meg lemondani ezt a találkozót is? Nem mintha ellent lehetne neki mondani. Ő talált meg engem tegnap este és nem fordítva. Fel sem tudom fogni, hogy mit látott meg bennem.
- Hát azt én sem. – nézett le rám mosolyogva. Felnevettem. Próbáltam álcázni, hogy a beszólásai csak leperegnek rólam, egyik fülemen be a másikon ki, de akaratlanul is eljutottak a tudatomig. Az összes elejtett megjegyzése. Minden szavából süt a gúny és az ítélkezés.
- Amúgy, ha ennyire utálsz minket, akkor minek jöttél ma velünk? – kérdeztem puszta kíváncsiságból.
- Pont ezért. Hogy szemmel tartsam Catharinát.
- Oh. – nevettem el magam kínosan. Nem is tudtam, hogy ekkora bűnözők vagyunk. – Akkor én most, ha te is adsz rá engedélyt, kimegyek rágyújtani. – álltam fel a székről és úgy tettem, mint aki engedélyre vár.
- Jó. Én is veled megyek.
- Mi? – néztem rá elkerekedett szemekkel. – Nem azért mondtam… - kezdtem, de rögtön félbeszakított.
- De én is ki akarok menni.
- Rágyújtani? – ha lehet még nagyobb szemekkel bámultam rá.
- Nem. – röhögött ki. – Csak már nincs bent levegő. – fájdalmasan elmosolyodtam, bólintottam és utat törve magamnak a kijárathoz sétáltam. A kinti hűvös, nyári levegő, jólesően szaladt végig a testemen csillapítva a benti hőség által okozott levegőtlenséget. Felsóhajtva gyújtottam rá, és nem fordultam szembe Keith-el egészen addig, ameddig a cigi nem gyulladt meg a számban. – Szóval… - bökött felém az állával. – Miért cigizel? – utálom ezt a szót. Olyan… undorítóan hat. Főleg más szájából. Homlokomat ráncoltam, kifújtam a bent tartott füstöt és a válaszon gondolkodtam.
- Meg van rá az okom. – vontam végül vállat. Úgy döntöttem ennél többet egy olyan embernek nem kell tudnia rólam, aki nem veszi a fáradtságot, hogy megismerjen, csak rögtön elítél.
- Ennyi? Ez az okod, amiért megrövidíted a napjaidat? – húzta fel a szemöldökét. Zsebre dugott kezével előre-hátra himbálózott a sarkain.
- Valamiben úgyis meghalunk nem? – kérdeztem vissza egy apró mosoly kíséretében, amit arra szántam, hogy elrejtsem a szomorúságomat és a dühömet.
- Ez igaz. – bólintott. – Akkor adj egy slukkot.
- Hogy micsoda? – néztem rá elkerekedett szemekkel. Azt hittem, hogy csak viccel.
- Na, gyerünk. – sietetett és a kezével már nyúlt is a kezemben lévő szál után.
- Biztos, hogy nem. – ráztam meg a fejem, miután felébredtem a kábulatból, majd elrántottam a kezemet és a hátam mögé rejtettem.
- Miért nem? – kérdezte egy szenvtelen mosollyal.
- Nem én leszek az, aki kipróbáltatja veled. És van egy olyan érzésem, hogy nem szívtál volna bele, csak elnyomtad volna.
- Ennyire átlátszó lennék? – nevette el magát újra. Nevetése egészen a szeméig elért, és piszkosul jól állt neki. A kérdésére nem válaszoltam, figyelmen kívül hagytam.
- Hát itt vagytok? – kiáltott fel Catharina, ahogy meglátott minket. Hangjától összerezzentem, nem számítottam rá. – Összebarátkoztatok? – nézett ránk felváltva mosolyogva.
- Az túlzás. – válaszolt helyettem is Keith. Nem szóltam semmit, csak csendben álltam a két testvér között.
- Mindegy. – legyintett. Volt egy olyan érzésem, hogy ameddig mi kint voltunk ő és Holly meglátogatta Joe-t. – Lea, találkoztam egy fiúval, akit meg kell ismerned! – fogta meg a kezemet. Szemében csillogás játszott, ajkai mosolyra húzódtak. – Holly azt mondta, hogy te ismered és tőled kérdezzek róla.
- Ki az? – ráncoltam a homlokomat és emlékeim között kutattam, hogy melyik srác járhat Rafaékon kívül a La Rosa Negrába.
- Jed-nek hívják.
- Jed, Jed, Jed. – ismételgettem, miközben az agyam vadul pörgött megfejtve az ő Jedének a kilétét. Aztán mintha villanykörte gyúlt volna a fejem felett, a homlokomhoz kaptam és megtámadott egy emlék, ami szinte egy másik életben játszódott.