r.
A
szobámban fel alá járkálva nem tudtam elhinni, hogy tényleg át hívtam magamhoz
Mr. Bosszantóan idegesítő Keith-t. Nem tudtam, hogy egyáltalán eljön-e, de
esélyt sem akartam neki adni arra, hogy belém kössön. Ezért minden olyan dolgot
eltüntettem, amibe kivetnivalót találhatott volna. Az üres lapokat és a
tollamat kivittem a teraszra a cigim kíséretében, mert tudtam, hogy vele egy
légtérben egy szál nélkül sem lehet kibírni. Akarva vagy akaratlanul is, de
kiborítja az embert. Az ágyamat bevetettem, és ép, amikor a lepedőm sarkát
igazgattam csöngettek. Életemben nem ijedtem még meg ennyire, vagy másfél
métert ugrottam, mint akinek rossz a lelkiismerete. Még mielőtt lementem volna
ajtót nyitni megálltam a szobámban elhelyezett tükör előtt és végig mértem
magamat. Egy fekete pántnélküli bikini felső volt rajtam, ami fölött egy
egyszerű fél vállas, fehér topp volt, ami szabadon hagyta a hasamat, és
fenekemet egy aprócska rövidnadrág takarta. Vállat vonva, lesz, ami lesz
alapon, lefutottam a lépcsőn és ajtót nyitottam. Nem kellett volna meglepődnöm,
azon, hogy Keith állt ott, de mégis meghökkentem, amikor végig pillantottam
rajta. Egy farmer halász nadrág takarta lábait, felső testét pedig egy egyszerű
fekete póló, ami kiemelte izmait. Napbarnított bőre még tökéletesebb volt, mint
amilyenre emlékeztem. Hollófekete haját most egy baseball sapka alá rejtette,
ami meg volt fordítva a fején, így az ellenzője hátul volt. Éj sötét szemeit
egy pilótafazonú napszemüveg takarta. Még a lélegzetem is elállt és nem tudtam,
hogy mit szóljak.
- Hogy állunk? – mosolygott rám szenvtelenül. Egy apró mosoly kíséretében neki dőltem az ajtónak és hatalmas erőre volt szükségem, hogy elrejtsem a hangja által a testemben kiváltott érzéseket. Megremegtem, ahogy mély lélegzetet vettem.
- Jól. – bólintottam, majd kijjebb tárva az ajtót beljebb invitáltam. Ahogy belépett mellettem a házba nem tudtam figyelmen kívül hagyni kutató pillantását, amit most már nem takart napszemüveg. Előtte, vezetve őt mentünk fel a szobámba és nem akartam neki időt hagyni arra, hogy ott körbe nézzen, ezért egyenesen a teraszhoz léptem, és egy kézintéssel jeleztem neki, hogy fáradjon ki. De Keith sosem volt az az ember, aki azt tette, amit mások akartak, ezzel figyelmen kívül hagyott engem és ment egy alapos kört a szobámba. Feltérképezett mindent. Jót mosolygott a rock ’n roll -os poszteremen, és a azon a poszteren is, ami a Copacabana-t ábrázolta. Megvizsgálta az ágyamat, majd a sarokba sétált és szemügyre vette a gitáromat is. Csak a szememet forgattam, ahogy végig simított rajta. Kiléptem az erkélyre, kivettem a dobozból egy szál cigarettát és rágyújtottam, majd visszaálltam az ajtóba és onnan figyeltem tovább. Utoljára a fényképeket hagyta, amik bekeretezve álltak a szoba különböző pontjain. Nem kezdett el kérdezősködni, hogy melyik fotón ki szerepel, csak megállt előttük pár másodpercig, azután pedig nézte tovább a következőt. Mint valami kiállításon. Ezért hálás voltam neki. Ugyanis a legtöbb képen anya szerepelt. – Ha befejezted, még vár ránk egy levél. – szóltam rá kifújva a tüdőmből a füstöt. Lassan felém fordult, elmosolyodott és bólintott, majd ott hagyva a rólam és apámról készült egyik fényképet, kilépett mellettem a teraszra. Leült az egyik székre, kényelembe helyezte magát és mosolyogva várt. Az egész olya irreális volt. Keith a szobámban. Még belegondolni is szívmelengető, hangosan kimondva pedig egyenesen rémisztő.
- Szóval most volt az egy éves évfordulónk? – mosolygott szenvtelenül.
- Olyasmi. – bólintottam, majd leültem a másik székbe és kezembe vettem a tollamat, miközben a cigiből a fullasztó melegben lustán szállt fel a füst.
- Mi lett a fekete hajaddal? – kérdezte hirtelen. Felpillantottam az üres lapról és bele bámultam fekete szemeibe. Csak megvontam a vállamat. Nem akartam neki magyarázkodni. És azt sem akartam, hogy leszólja a hajamat, mert nekem nagyon tetszik ez a lilás szín, és nem fogom neki hagyni, hogy megváltoztassa a véleményemet. Előre hajolt ültében, elkapta az egyik rakoncátlan hajtincsemet, ujjai közé szorította, jobbra-balra forgatta, hogy minden oldalról jól szemügyre tudja venni őket, majd mosolyogva elengedte és visszadőlt a székben. Lélegzet visszafojtva néztem rá. Közelsége megrémiszt és melegséggel tölt el egyszerre. – Tetszik. – felelte végül, kacsintva egyet.
- Örülök. – morogtam az orrom alatt. Felhúztam az egyik térdemet és rá támaszkodtam. – Szóval a levél… - próbáltam visszaterelni a figyelmét az írásra, mert elméletileg, ezért jött. Hogy segítsen megírni. – Mire gondoltál? – néztem fel rá kelletlenül.
- Te mire gondoltál? – fekete szemei csillogtak. Nem tudtam eldönteni, hogy most tényleg komolyan beszél, vagy csak játszadozik velem.
- Azt hiszem, én már kifejtettem a véleményemet. – emlékeztettem a telefon beszélgetésünkre.
- Igaz. – bólintott elgondolkodva.
- Szóval? – kezdtem türelmetlen lenni.
- Látod? Ez a baj veled. Hogy mindig mindent olyan gyorsan akarsz. – biccentette oldalra a fejét és arcomat tanulmányozta. A vérem lángra lobbant, arcomat elöntötte egy vöröses árnyalat és éreztem, ahogy csillapíthatatlan dühöm egyre magasabbra tör. Elszámoltam magamban tízig, mélyeket lélegeztem, a csikkemet elnyomtam a hamutálba és frusztráltan néztem fel Keith szemeibe. Egy mosolyt erőltetve ajkaimra válaszoltam kijelentésére.
- Örülök, hogy ennyire ismersz. És tudod, még órákon keresztül hallgatnám tőled, hogy mi a baj velem, de sajnos eléggé elfoglalt ember vagyok. Ezért szeretnélek megkérni, hogy foglalkozzunk a levéllel, mert ezért jöttél. És nem, azért, hogy végig hallgassam a rám irányuló téveszméidet. – fejeztem be a kisebb monológomat, amit eléggé megfogalmaztam ahhoz, hogy csökkentett agyi szintjével ne tudja felfogni. De hiába is próbáltam tagadni, én is, és Keith is tisztában voltunk vele, hogy ő nem hülye és át tudja látni az összefüggéseket. Csak meredtünk egymásra percekig, és most nem én akartam az lenni, a megtöri a csendet. De valljuk be, Keith-nek igaza van. Én egy türelmetlen ember vagyok, és nem bírom a frusztrációt. Míg ő láthatólag kellemesen szórakozott a dühömön. Megforgattam a szemeimet és sóhajtottam egyet. – Arra gondoltam, hogy megírhatnánk neki, hogy remekül érezzük magunkat egymás társaságában, felhőtlen a kapcsolatunk, és a nyáron a két éves évfordulónkon egy lánykérést tervezünk. – rendíthetetlenül néztem rá, és nem sok kellett hozzá, hogy elnevessem magam. Elkerekedett szemekkel bámult rám.
- Eddig nem úgy volt, hogy az egy éves évfordulónkat ünnepeljük? – kérdezte rémülten. – És mi féle lánykérés? – kitört belőlem a nevetés és megérte az arca látványáért. Nagyon jól szórakoztam rajta.
- Nem tetszik az ötlet? – döntöttem oldalra a fejemet és tovább néztem gyönyörű arcát.
- Nem. - vágta rá, majd előre hajolt, kikapta a kezemből a tollat és egy vázlatot készített az egyik üres lapra. A fullasztó hőségben megszomjaztam és úgy vettem észre, hogy Keith-nek is eléggé melege van.
- Hozok inni. Kérsz valamit? – kérdeztem tőle, ahogy felálltam.
- Valami hideget. – nézett fel rám egy fél pillanatra, majd további figyelmét a vázlatának szentelte. Vállat vonva lementem a konyhába, kivettem a hűtőből két energiaitalt, majd visszamentem hozzá az emeletre. De már nem ült a széken. A korlátnak támaszkodva figyelte az alattunk elterülő várost. Mellé léptem, a kezébe nyomtam az egyik energiaitalt, majd a másikkal letelepedtem a helyemre és magam elé húztam a lapot.
- Hogy állunk? – mosolygott rám szenvtelenül. Egy apró mosoly kíséretében neki dőltem az ajtónak és hatalmas erőre volt szükségem, hogy elrejtsem a hangja által a testemben kiváltott érzéseket. Megremegtem, ahogy mély lélegzetet vettem.
- Jól. – bólintottam, majd kijjebb tárva az ajtót beljebb invitáltam. Ahogy belépett mellettem a házba nem tudtam figyelmen kívül hagyni kutató pillantását, amit most már nem takart napszemüveg. Előtte, vezetve őt mentünk fel a szobámba és nem akartam neki időt hagyni arra, hogy ott körbe nézzen, ezért egyenesen a teraszhoz léptem, és egy kézintéssel jeleztem neki, hogy fáradjon ki. De Keith sosem volt az az ember, aki azt tette, amit mások akartak, ezzel figyelmen kívül hagyott engem és ment egy alapos kört a szobámba. Feltérképezett mindent. Jót mosolygott a rock ’n roll -os poszteremen, és a azon a poszteren is, ami a Copacabana-t ábrázolta. Megvizsgálta az ágyamat, majd a sarokba sétált és szemügyre vette a gitáromat is. Csak a szememet forgattam, ahogy végig simított rajta. Kiléptem az erkélyre, kivettem a dobozból egy szál cigarettát és rágyújtottam, majd visszaálltam az ajtóba és onnan figyeltem tovább. Utoljára a fényképeket hagyta, amik bekeretezve álltak a szoba különböző pontjain. Nem kezdett el kérdezősködni, hogy melyik fotón ki szerepel, csak megállt előttük pár másodpercig, azután pedig nézte tovább a következőt. Mint valami kiállításon. Ezért hálás voltam neki. Ugyanis a legtöbb képen anya szerepelt. – Ha befejezted, még vár ránk egy levél. – szóltam rá kifújva a tüdőmből a füstöt. Lassan felém fordult, elmosolyodott és bólintott, majd ott hagyva a rólam és apámról készült egyik fényképet, kilépett mellettem a teraszra. Leült az egyik székre, kényelembe helyezte magát és mosolyogva várt. Az egész olya irreális volt. Keith a szobámban. Még belegondolni is szívmelengető, hangosan kimondva pedig egyenesen rémisztő.
- Szóval most volt az egy éves évfordulónk? – mosolygott szenvtelenül.
- Olyasmi. – bólintottam, majd leültem a másik székbe és kezembe vettem a tollamat, miközben a cigiből a fullasztó melegben lustán szállt fel a füst.
- Mi lett a fekete hajaddal? – kérdezte hirtelen. Felpillantottam az üres lapról és bele bámultam fekete szemeibe. Csak megvontam a vállamat. Nem akartam neki magyarázkodni. És azt sem akartam, hogy leszólja a hajamat, mert nekem nagyon tetszik ez a lilás szín, és nem fogom neki hagyni, hogy megváltoztassa a véleményemet. Előre hajolt ültében, elkapta az egyik rakoncátlan hajtincsemet, ujjai közé szorította, jobbra-balra forgatta, hogy minden oldalról jól szemügyre tudja venni őket, majd mosolyogva elengedte és visszadőlt a székben. Lélegzet visszafojtva néztem rá. Közelsége megrémiszt és melegséggel tölt el egyszerre. – Tetszik. – felelte végül, kacsintva egyet.
- Örülök. – morogtam az orrom alatt. Felhúztam az egyik térdemet és rá támaszkodtam. – Szóval a levél… - próbáltam visszaterelni a figyelmét az írásra, mert elméletileg, ezért jött. Hogy segítsen megírni. – Mire gondoltál? – néztem fel rá kelletlenül.
- Te mire gondoltál? – fekete szemei csillogtak. Nem tudtam eldönteni, hogy most tényleg komolyan beszél, vagy csak játszadozik velem.
- Azt hiszem, én már kifejtettem a véleményemet. – emlékeztettem a telefon beszélgetésünkre.
- Igaz. – bólintott elgondolkodva.
- Szóval? – kezdtem türelmetlen lenni.
- Látod? Ez a baj veled. Hogy mindig mindent olyan gyorsan akarsz. – biccentette oldalra a fejét és arcomat tanulmányozta. A vérem lángra lobbant, arcomat elöntötte egy vöröses árnyalat és éreztem, ahogy csillapíthatatlan dühöm egyre magasabbra tör. Elszámoltam magamban tízig, mélyeket lélegeztem, a csikkemet elnyomtam a hamutálba és frusztráltan néztem fel Keith szemeibe. Egy mosolyt erőltetve ajkaimra válaszoltam kijelentésére.
- Örülök, hogy ennyire ismersz. És tudod, még órákon keresztül hallgatnám tőled, hogy mi a baj velem, de sajnos eléggé elfoglalt ember vagyok. Ezért szeretnélek megkérni, hogy foglalkozzunk a levéllel, mert ezért jöttél. És nem, azért, hogy végig hallgassam a rám irányuló téveszméidet. – fejeztem be a kisebb monológomat, amit eléggé megfogalmaztam ahhoz, hogy csökkentett agyi szintjével ne tudja felfogni. De hiába is próbáltam tagadni, én is, és Keith is tisztában voltunk vele, hogy ő nem hülye és át tudja látni az összefüggéseket. Csak meredtünk egymásra percekig, és most nem én akartam az lenni, a megtöri a csendet. De valljuk be, Keith-nek igaza van. Én egy türelmetlen ember vagyok, és nem bírom a frusztrációt. Míg ő láthatólag kellemesen szórakozott a dühömön. Megforgattam a szemeimet és sóhajtottam egyet. – Arra gondoltam, hogy megírhatnánk neki, hogy remekül érezzük magunkat egymás társaságában, felhőtlen a kapcsolatunk, és a nyáron a két éves évfordulónkon egy lánykérést tervezünk. – rendíthetetlenül néztem rá, és nem sok kellett hozzá, hogy elnevessem magam. Elkerekedett szemekkel bámult rám.
- Eddig nem úgy volt, hogy az egy éves évfordulónkat ünnepeljük? – kérdezte rémülten. – És mi féle lánykérés? – kitört belőlem a nevetés és megérte az arca látványáért. Nagyon jól szórakoztam rajta.
- Nem tetszik az ötlet? – döntöttem oldalra a fejemet és tovább néztem gyönyörű arcát.
- Nem. - vágta rá, majd előre hajolt, kikapta a kezemből a tollat és egy vázlatot készített az egyik üres lapra. A fullasztó hőségben megszomjaztam és úgy vettem észre, hogy Keith-nek is eléggé melege van.
- Hozok inni. Kérsz valamit? – kérdeztem tőle, ahogy felálltam.
- Valami hideget. – nézett fel rám egy fél pillanatra, majd további figyelmét a vázlatának szentelte. Vállat vonva lementem a konyhába, kivettem a hűtőből két energiaitalt, majd visszamentem hozzá az emeletre. De már nem ült a széken. A korlátnak támaszkodva figyelte az alattunk elterülő várost. Mellé léptem, a kezébe nyomtam az egyik energiaitalt, majd a másikkal letelepedtem a helyemre és magam elé húztam a lapot.
- felhőtlen kapcsolat
- egy éves évforduló
- egy éves évforduló
- Hát ez
aztán a vázlat. – morogtam az orrom alatt. Felnéztem rá. Még mindig háttal állt
nekem, izmai megfeszültek, ahogy a korlátot fogva figyelmét lekötötte New York.
Néhány tetoválása felrejlett a pólója alól. Leginkább nonfiguratív varrásokat
láttam, de elcsíptem egy két szöveg részletet is, amit nem tudtam leolvasni.
Egy szót találtam rá. Tökéletes.
Lenne, ha nem rontaná el az összképet a lekezelő, csúfondáros mondataival.
Kinyitottam az energiaitalt és elkaptam róla pillantásomat, mert megfordult és
most már a hátával támaszkodott az üveglapnak.
- Miért akarsz a nőnek hazudni? – kérdezte hirtelen. Elgondolkodtam a válaszon.
- Nem akarok neki hazudni. – vontam vállat. – Csak adni akarok neki valamit, amiben még hihet. – néztem magam elé csendesen. – Mert hitre, mindenkinek szüksége van. – szólaltam meg végül és felpillantottam fekete szemeibe.
- A tetoválásaid. – bökött felém állával. Végig néztem magamon, és most vettem észre, hogy az én mintáim is ki látszódnak a ruha alól.
- Mi van velük? – néztem rá értetlenül.
- Miért? – kérdezte egyszerűen. Nem értettem a kérdést, értetlenül bámultam rá, de sem ő, sem én nem feleltünk. Odaállt elém, megfogta a kezemet, felhúzott a székről és maga elé állított. Egy fejjel alacsonyabb vagyok nála, ezért kissé hátra kellett döntenem a fejemet, hogy fel tudjak nézni szemeibe. Közelsége megrészegített, citrom, menta és fahéj illata elkábított. Lélegzetvételeit arcomon éreztem. Kissé elnyílt a szám és kiszáradt ajkaimat nyelvemmel nedvesítettem be. Kivette az energiaitalt a kezemből és a nélkül rakta le az asztalra, hogy szemével eleresztette volna enyéimet. Kezemet továbbra is fogságban tartva húzott közelebb magához. Testünk egymásnak préselődött, a nyári forró levegő meg állt közöttünk. Lélegzésem és szívverésem egyszerre vált szaporává, testem minden porcikája az ő ajkaira vágyott. Mellkasa alatt éreztem, ahogy az ő szíve sem a rendes tempóban dobog, hanem felváltott pár ütemmel feljebb. Ő is rám vágyott. És ezt mindketten nagyon jól tudtuk.
- Miért akarsz a nőnek hazudni? – kérdezte hirtelen. Elgondolkodtam a válaszon.
- Nem akarok neki hazudni. – vontam vállat. – Csak adni akarok neki valamit, amiben még hihet. – néztem magam elé csendesen. – Mert hitre, mindenkinek szüksége van. – szólaltam meg végül és felpillantottam fekete szemeibe.
- A tetoválásaid. – bökött felém állával. Végig néztem magamon, és most vettem észre, hogy az én mintáim is ki látszódnak a ruha alól.
- Mi van velük? – néztem rá értetlenül.
- Miért? – kérdezte egyszerűen. Nem értettem a kérdést, értetlenül bámultam rá, de sem ő, sem én nem feleltünk. Odaállt elém, megfogta a kezemet, felhúzott a székről és maga elé állított. Egy fejjel alacsonyabb vagyok nála, ezért kissé hátra kellett döntenem a fejemet, hogy fel tudjak nézni szemeibe. Közelsége megrészegített, citrom, menta és fahéj illata elkábított. Lélegzetvételeit arcomon éreztem. Kissé elnyílt a szám és kiszáradt ajkaimat nyelvemmel nedvesítettem be. Kivette az energiaitalt a kezemből és a nélkül rakta le az asztalra, hogy szemével eleresztette volna enyéimet. Kezemet továbbra is fogságban tartva húzott közelebb magához. Testünk egymásnak préselődött, a nyári forró levegő meg állt közöttünk. Lélegzésem és szívverésem egyszerre vált szaporává, testem minden porcikája az ő ajkaira vágyott. Mellkasa alatt éreztem, ahogy az ő szíve sem a rendes tempóban dobog, hanem felváltott pár ütemmel feljebb. Ő is rám vágyott. És ezt mindketten nagyon jól tudtuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése