11. Sugarak az éjszakában

r.

Keith felpattant a székről és kiviharzott a konyhából, ami elég volt számomra, ahhoz, hogy magamhoz térítsen és összeszedjem darabokra hullott önbecsülésem. Fogtam a kocsi kulcsomat és úgy menekültem el abból az istenverte házból, mintha soha az életbe be nem tettem volna oda a lábam. A gázpedált tövig nyomva szántottam végig az utcákon egészen az én otthonomig. Röhejes, hogy otthonnak hívok egy olyan házat, ahol szinte sosincs otthon senki. A ház mindig üres, mintha a benne lakók menekülnének valami elől. Ami igaz is volt. Menekültem. De nem csak én, hanem apám is. Együtt és külön-külön menekültünk kézen fogva, külön utakon a fájó múlt elől. 

Hangosan zörögtem a zárban a kulcsommal. Tudtam, hogy nincs kit felébresztenem. Mint valami őrült rugdostam le magamról a cipőmet és rohantam fel a szobámba. A CD-ket szétdobálva kerestem egy bizonyos lemezt, ami a megváltást hozná. Ahogy megtaláltam, átvánszorogtam a hifimhez és elindítottam a No More Sorrow-t. Mintha a ruháim égetnének úgy tépkedtem le magamról őket és másztam a zuhany alá. Le kellett mosnom magamról a ma éjszaka mocskát és minden összes sérelmemet. A hideg víz jólesően folyt végig a testem minden négyzetcentiméterén és fagyasztotta le a véremet és fáradt érzékszerveimet. A falnak neki támaszkodva hagytam, hogy a víz lecsöpögjön rólam és gondolataim a vízcseppekkel együtt elhaljanak a lefolyóba.
- Bár csak ilyen egyszerű lenne. – nevettem magamon hisztérikus állapotban. Kimásztam a víz alól és magam köré csavarva egy törölközőt visszamentem a szobába. Magamhoz vettem egy szál cigit, öngyújtót és a telefonomat. Kinyitottam a teraszajtómat és kiültem a nyári éjszakába. Az ajtót nyitva hagytam, hogy a zene elérjen hozzám és végig simítson rajtam. A tüdőmet megöltötte az összetéveszthetetlen cigarettafüst és gyorshívást kezdeményeztem Holly-val.
- Hajnali öt óra van! – szólt bele álmosan, de mégis mérgesen Holly.
- Tudtad, hogy szar az élet? – kérdeztem miközben kifújtam a füstöt és lepöcköltem a cigiről a hamut.
- Mi van? – hangja hitetlenkedőnek tűnt és dühösnek. Nos, most vagy megzavartam valamit vagy felkeltettem. Egyik lehetőség sem hangzik jól.
- Tudtad, hogy szar az élet? – ismételtem meg még egyszer.
- És erre hajnali ötkor jöttél rá?
- Most értem haza. – sóhajtottam.
- Ééés? – hanglejtése ösztönzőleg akart hatni, hogy folytassam. De nem akartam. Csak hallani akartam a hangját.
- Mit csinálsz? – újat szívtam a cigiből és felfelé fordított arccal tanulmányoztam az eget.
- Aludnék, ha hagynád! – vágta rá kapásból.
- Nem akarok ám zavarni. – mosolyodtam el cinkosan.
- Áhh, nem zavarsz.
- Akkor jó. – mosolyom még nagyobb lett és bementem az egész dobozért. Rágyújtottam még egy szálra. Mutatóujjammal a doboz sarkán pörgettem a dobozt, miközben kifújtam a füstöt és figyeltem, ahogy az első napsugarak megérintik a földet. – Az anyám halott. – én magam sem hittem el, hogy kimondtam ezeket a szavakat, de úgy csúsztak ki a számon, mint a víz egy kiszáradt ember torkán. Hallottam, hogy a vonal másik végén Holly mélyet sóhajt, és nem tudja, mit mondjon, vagy, hogy mit tegyen. A helyébe én sem tudnám. – Ha te nem lennél…
- Ne. – suttogta félbe szakítva a mondandómat, de nem foglalkoztam vele. Folytattam tovább.
- Mondj egy jó indokot, hogy mi értelme van reggelente felkelnem! Csak egy indokot szeretnék! Csak egy rohadt indokot. – hangom beletörődően csengett és nem érdekelt, hogy mennyire ijesztem meg ezzel Hollyt. Nem akartam én semmit sem tenni. Nem. Az az időszak, hogy csak az öngyilkosságot látom az egyetlen kiútnak már elmúlt. Csak olyan napokon, amikor kihasználnak, ledobnak a földre, belém rúgnak és még meg is törlik bennem a lábukat az emberek, újra elgondolkodom azon, hogy mi az értelme annak, hogy reggelente kinyitom a szememet és felkelek. Mert néha úgy érzem, hogy semmi. Az égvilágon semmi.

Kinyomtam a telefont és további figyelmemet a napfelkeltének szenteltem. Végig néztem, ahogy a napsugarak behálózzák New York városát és percről percre melegítik fel a levegőt. A sugarak, amelyek utat törtek maguknak az éjszakába, reményt adva szívemnek borították el az agyamat, egy új élet reményében.