7. Keress magadnak más céltáblát!

De csak mert olyan nagyon szépen kértél. És mert nem tudsz írni. Hihetetlen...:*

r.

 

„- Leana, - ejtette ki lágyan a nevem. – Együtt ezen is túl tudunk jutni. – egyik rakoncátlan hajtincsemet a fülem mögé igazította és reménykedően nézett bele szinte fekete szemeimbe. De képtelen lettem volna neki megadni, mindazt, amit tőlem elvárt.
- Nem Jed. – ráztam meg a fejem. – Nekem szükségem van egy kis időre. – kihúztam magam és, akkor megtettem azt, amit azt hittem, hogy sosem fogok. Elhagytam.
- De Lea. Egy egyetemre jelentkeztünk, és mindkettőnket felvettek. Most új életet kezdhetnél. Ez lenne a kiindulópont. Jót tenne neked a változás. – mondta egy halvány mosollyal az ajkán. Aggódott értem, ahogy mindenki. De képtelen voltam rá, hogy azt nézzem, más mit akar. Csak szerettem volna, ha békén hagynak.
- Sajnálom Jed. – óvatosan végig simítottam az arcán és egy utolsó, gyengéd csókolt leheltem ajkaira.
- Várni fogok rád, Leana! Ameddig csak kell! – felelte határozottan, miután elhúzódtam tőle.
- Ne tedd! – pillantottam rá. – Nincs értelme. Csak a legjobbat akarom neked. Legyél boldog egy olyan lánnyal, aki tényleg megérdemel téged.
- Szeretlek, Leana! – kapott még a kezem után, de akkor már hiába volt minden próbálkozás.” 

- Na, ismered? – egy csapásra szakadt meg a régi film és két kíváncsi szempárba ütközött a tekintetem. Homályosan bólintottam.

- Jó srác. Nem iszik, nem drogozik, és azt hiszem egy jól menő egyetemen tanul. – mondtam gyorsan leplezve zavaromat. Ő Catharinához való. Mind a ketten aranyosak, kedvesek és tiszták.
- Akkor mit keres itt? – követelőzött Keith.
- Régen sokat jártunk ide, de ő volt az, aki mindig vigyázott a többiekre, nem ivott és mindenkit hazaszállított épségben. Tényleg jó srác. – néztem Catharinára.
- Na, áldásodat adod ránk? – fordult most a bátyja felé, én pedig úgy éreztem magam, mint akinek túl sok így minden egyszerre. A tegnap este. Paul. Keith. Catharina. Holly. Mindenki. Csak a saját szobámban akartam lenni, a saját ágyamban, begubózva a takaróm alatt és átadni magam a szokásos alvás nélküli éjszakának. Kizártam a két testvér beszélgetését, csak a forgó világra figyeltem.
- Szóval? – hirtelen egy kezet éreztem meg a karomon. Végig vezettem pillantásomat a szikár, izmos alkaron, fel egészen a hozzá társuló arcig. Keith nézett velem farkasszemet, de Catharina már nem volt ott. Zavartan fordultam körbe.
- Mi szóval? – hangom halk volt és rekedt, mint, aki most ébredt egy mély álomból.
- Honnan ismered ezt a Jed-et? – szemei az arcomat fürkészték várták a reakciómat a név hallatán. ~ Hát persze. – gondoltam fanyarul. A testvéréért mindent.
- Régi ismerős. – legyintettem, és bár ő nem tudta, de hálás voltam neki, amiért a kezével rabságban tartott, mert ha nem fogott volna, biztos összeesem gyenge lábaimon.
- Leana. Ha te ismered, az nem jelent jót. – haragom életre kelt és kedvem lett volna képen törölni. Nem is ismer, mégis folyamatosan csak ítélkezik felettem, mintha valami bíró lenne.
- Keith! – sziszegtem a dühömet visszafogva. – Azonnal vedd le rólam a kezedet! Miért kell neked mindig mindent elrontanod? Ismerem Jed-et, és jó srác! Ennyi legyen elég. De, ha nekem nem hiszel, menj oda hozzá és kérdezd meg magad tőle! Kedves lesz és udvarias. Vagy nyomoztasd le! Mit bánom én?! – csattantam fel. – És most már szállj le rólam! Keress magadnak más céltáblát! – ezzel kirántottam kezemet szorításából és a kocsim felé vettem az irányt. Feltéptem az ajtót és beültem. Lezártam, majd bekapcsoltam a rádiót és próbáltam ellazulni. Az érzékeim extra érzékenyre kapcsoltak és képes lettem volna elbőgni magam. Könnyeim visszafojtása érdekében a kormányt szorongattam és azzal győzködtem magam, hogy ő is csak egy srác a sok közül. De a lelkem legmélyén – ha egyáltalán nekem még van olyanom – tudtam, hogy ez nem igaz. Az összes sértő szó, amit hozzám vágott, felragadt egy olyan falra, ami már így is tele volt mocsokkal. Sértésekkel, mocskos szavakkal, egyéjszakás kalandokkal és vad, féktelen bulizásokkal. Ez a fal egy éve keletkezett a szívemen és az óta egyre folyamatosan nő és nő és csak nő. Nem tudok neki megálljt parancsolni, akárhogy is próbálkozom. Az életem nem egyszerű. De a napi rutin az könnyű. Ahogy anya meghalt, feladtam mindent. Feladtam az egyetemet, és beiratkoztam egy New York-i főiskolára, ott ismerkedtem meg Holly-val. Ellöktem magamtól Jed-et, és az összes addigi barátomat. Holly mindig azt mondja: „Most vagy fiatal! Most kell élned! Hisz tudod, csak, akkor lehetsz öreg bölcs, ha egyszer voltál vad és fiatal!” Annyit mondogatta nekem, hogy egyszer csak elhittem és ez lett az életcélom. Úgyhogy, ahogy ez az elv életbe lépett könnyebb lett minden. Felkelek, bemegyek a főiskolára, dolgozom, néha tanulok az éjszakák pedig csakis a mieink! Azt mondják New York a lehetőségek városa. Mi csak az éjszakákat tekintjük annak. Most pedig, hogy itt a nyár, könnyebb. Nem kell bejárni a főiskolára, csak dolgozni. Amikor pedig nem vagyok beosztva minden időmet Holly-val töltöm. Ő képes elterelni a figyelmemet, és boldog hangulata általában rám ragad. Most is szükségem lett volna rá, de tudtam, hogy odabent jól érzi magát és nem akartam elrángatni Catharina mellől. Lehet, hogy most talál magának egy olyan barátnőt, amilyenre mindig is vágyott. Szépet, aranyosat, kedveset, de olyat, aki azért képes elengedni magát. Egyszóval olyat, mint Catharina. Felsóhajtva elengedtem a kormányt, a kocsit pedig Carlos Varela Una palabra című száma töltötte be. Talán, ha egy másik életben találkozom Keith-el, minden másképp alakult volna, de az én életemben túl sok a talán, a ha, és a de. 

Még két órát ültem egyedül a kocsimban, teljesen magányba burkolózva, aztán fél háromkor megjelentek a többiek is. Catharinát két oldalról támogatta Keith és Holly, mellettük pedig Jason sétált. Megforgattam a szemeimet. Ugrott az este Holly-val. Nem szálltam ki segíteni nekik. Csak megnyomtam a zárfeloldó gombot. Jason kinyitotta a hátsó ajtót, Holly meg Keith berakták a már félig alvó Catharinát. Holly becsúszott mellé, aztán pedig Jason is. Keith előre ült.
- Mehetünk. – mondták fáradtan. Bólintva gyújtást adtam és kitolattam a parkolóból.
- Leana! – kiáltott fel Catharina. – Megkaptam a számát! – lobogtatott meg a kezében egy papírt. – Ő tényleg csodálatos, de már vagy egy órája el kellett mennie és… és azt ígérte, hogy hív. – mosolygott bágyadtan.
- Akkor biztosan hívni fog. – bólintottam biztatóan.
- Ja, és elfelejtettem mondani, hogy szívélyes üdvözletét küldi. – megmerevedtem ültömben, még levegőt is elfelejtettem venni. Ha Cat megemlített Jed-nek, akkor lehet, hogy már mindent tud, és az nem lenne jó. Nagyon nem. Cat soha nem tudhatja meg, hogy én és Jed együtt voltunk. Soha!
- Igen? – kérdeztem vissza feltűnésmentesen.
- Igen. És még annyit, hogy reméli minden rendben és, hogy igazad volt az idővel kapcsolatban. – hangja már majdnem úgy csengett, mintha aludt volna, de azért még gyors elmotyogta az üzenetet. – Nem igazán értettem miről beszél, de ő azt mondta, hogy te tudni fogod. – hálásan felsóhajtottam, abban a tudatban, hogy Cat tudatlan.
- Igen. Tudom. – és ez volt Cat végszava. Ez után már nem hallottunk mást, csak az egyenletes lélegzését.
- Hé, Lea! – suttogta Holly.
- Igen? – kérdeztem én is csendesen, de szinte már tudtam, hogy mit fog mondani.
- Kiraknál előbb engem és Jasont? Ne haragudj a ma este miatt, majd holnap nálam alszol, jó?
- Persze. – arcomra egy mosolyt préseltem. Miután Holly és Jason kiszállt nem maradt már csak a két testvér. Az egyik elterült az egész hátsó ülésen, a másik pedig az anyósülésen burkolózott némaságba.